Matolcsy György szerint mi is tanulhatunk abból, hogy az USA-ban nem nagyon érdekes, hogyan leszel gazdag
Matolcsy György volt jegybankelnöktől sokan sok kérdésre várnak választ, legtöbben valószínűleg arra, hogy hogyan tűnt el az elnöksége alatt több százmilliárd forint közpénz a Magyar Nemzeti Bankból, de Matolcsy nem Schiffer András-stílusban, naponta megnyilvánulva vonult vissza a közélettől, ő tényleg ritkán szólal meg. Most ezt a hallgatást megtörve, Youtube-on jelentkezett a volt jegybankelnök.
A pénz szerepe az amerikai kultúrában című videóban Matolcsy olyan izgalmas gondolatokat oszt meg a nézőivel, mint például, hogy az Egyesült Államokban az emberek fele szegény, sok a gazdag, és ez utóbbiból mi, magyarok is tanulhatnánk – írja a Telex.
De azt is megtudhatjuk Matolcsytól, hogy „az amerikai értékrendben a siker az pénzügyi siker, és nem nagyon érdekes, hogyan érted el, mint majd Európában és Kínában látjuk, ahol megkérdezik, hogy hogyan is lettél sikeres” – mondja, majd azzal folytatja, hogy „az amerikaiak azt gondolják, hogy ha nincs pénzed – hiába vagy okos –, nem érsz el semmit”.
Az Állami Számvevőszék tavaly tavasszal hozta nyilvánosságra az összesen több mint 500 oldalas jelentését a Magyar Nemzeti Bank, az általa létrehozott alapítványok és kapcsolódó cégeik gazdálkodásáról. A dokumentumokban számos súlyos megállapítást is tettek, amelyek után nyomozás is indult az ügyben hűtlen kezelés gyanúja miatt. Az ügyről mi is számos cikkben beszámoltunk: például itt, itt, itt, itt, itt és ebben a cikkben érthetőn és egyszerűen foglaltuk össze a lényegét a közpénztemető-sztorinak.