A sehova sem jutás magyar modellje
Országok, amik még nem is léteztek, amikor Magyarország legutóbb, 1986-ban labdarúgó-világbajnokságon szerepelt, viszont azóta kijutottak: Csehország, Szlovákia, Oroszország, Ukrajna, Üzbegisztán, Horvátország, Bosznia-Hercegovina, Szerbia, Szlovénia.
Országok, amikről még az irapuatói 0-6 után sem tudtuk volna elképzelni, hogy a magyar válogatott következő szereplése előtt látjuk őket labdarúgó-világbajnokságon: Izland, Trinidad és Tobago, Zöld-foki Szigetek. Hogy csak a néhány százezer lakosú szigetországoknál maradjunk.
A vasfüggöny szerencsétlenebbik oldalán évtizedeket lehúzó nemzetek, amelyek labdarúgó-válogatottja már biztosan ott lesz, vagy – szemben a magyar csapattal – ott lehet a 2026-os vébén: Horvátország, Lengyelország, Csehország, Szlovákia, Ukrajna, Románia, Észak-Macedónia, Albánia, Koszovó. És Ausztria is.
A magyar labdarúgó-válogatott helyezései a selejtezőcsoportjában azóta, hogy legutóbb kijutott világbajnokságra: 3., 4., 2., 4., 3., 4., 3., 3., 4., 3.
1986 óta egyszer, 1998-ban sikerült a csoportkörön túljutva pótseljetezőt játszani. Ezt egy olyan, utolsó perces finn öngólnak köszönhettük, ami lényegesen nagyobb mázli volt, mint ami vasárnap az írek győzelmét segítette. Jobban jártunk volna egyébként, ha 28 éve az a labda nem pattan be, akkor nem futottunk volna bele egy olyan 1-12-be a jugoszlávok ellen, amilyen szintű szájelkenés világbajnoki pótselejtezőn nem szokott előfordulni.
Az az 1-12 a magyar futball innen-már-nincs-lejjebb mélypontjai hosszú sorába állt be, Marseille, Irapuato, a „bálnavadászok” elleni kettős vereség után. Harminc év távlatából mindenki döntse el magának, hogy a tény, hogy azóta nem verték rommá a magyar válogatottat világbajnoki pótselejtezőn, azt jelenti-e, hogy tényleg nem volt lejjebb, vagy éppen azt, hogy de igen.
