Bármennyit is csúszik, a külügy szerint mindig a tervezett ütemben épül Magyarország tengeri kikötője Triesztben
„A tervezett ütemben épül Magyarország tengeri kikötője Triesztben, minden adott ahhoz, hogy a létesítmény előbb részleges, majd utána teljes kapacitással megkezdhesse a működését néhány éven belül” – jelentette be az MTI híre szerint Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára a helyszínen.
Magyar Levente a közösségi médiában is közzétett a látogatásáról egy fényképes bejegyzést, amelyben arról számolt be, hogy legutóbb tavasszal tekintették meg a munkálatokat, amikor elkezdték a partfal építését, de azóta látszik, hogy mennyit haladt előre a folyamat.
„Most már egy olyan talajon állunk, ami azóta került feltöltésre, hogy legutóbb itt jártunk. Ez azt jelenti, hogy egy több száz méteres partfalszakaszt feltöltenek, gyakorlatilag elhódítanak a tengertől, és ezt a partfalszakaszt erősítik meg hatalmas cölöpökkel, amiket levernek majd a tengerfenékre – magyarázta. – Ez fogja tartani a partfalat, amit 35 méteres horgonyokkal kell oldalról megtartani annak az érdekében, hogy a partfalszakasz elbírja majd azt a hatalmas terhelést, amit a magyar exportáruknak a berakodása fog itt jelenteni.”
Magyar szerint „ez azt jelenti, hogy négyzetméterenként hattonnás súlyt kell elbírnia ezen hosszú partfalszakasznak. Ennek a strukturális munkái zajlanak most, és fognak befejeződni jövő év augusztus-szeptemberének magasságában.”
Az államtitkár szerint ezzel párhuzamosan a magyar kormány a következő hónapok folyamán megkezdi a tervezését a belső területnek, amely a partfalszakaszon belül található, és ahol az árukat fogják kezelni, rakodni, tárolni.
„Körülbelül 2028-ra érünk el oda, hogy részlegesen megkezdhesse a kikötő a működését, de addig még rengeteg munka van hátra, viszont mindenki láthatja, hogy komolyan gondoljuk ezt az egész projektet, hiszen gőzerővel zajlanak a munkálatok, több tucat munkás végzi a partfalépítést, a mederkotrást azon a hajón, ami mögöttem van – emelte ki. – Így minden adott ahhoz, hogy a tervezett ütemben Magyarország tengeri kikötője először részleges, utána teljes kapacitással megkezdhesse a működését néhány éven belül.”
Szijjártó Péter külügyminiszter idén márciusban 2027-re ígérte a kikötő elkészültét, 2022-ben 2026-os dátumot említettek, míg 2019-ben azt mondta, három év alatt kell megépülnie a trieszti létesítménynek.