Karlson, a Professzor és a többiek – bonyolódik a Zelenszkij-cimbora körüli korrupciós botrány Ukrajnában
A korrupció felszámolása érdekében végrehajtott akciók kiemelten fontosak, azokat, akik részesei az Enerhoatom-ügynek, meg kell büntetni, a kormánynak minden segítséget meg kell adnia ehhez. Így kommentálta Volodimir Zelenszkij ukrán elnök hétfő este az aznap kirobbant súlyos korrupciós botrány fejleményeit. Ehhez kapcsolódva Julija Szviridenko miniszterelnök azt mondta, kész az együttműködésre a független hivatalok által az energetikai ágazatban feltárt korrupciós ügyekkel kapcsolatos nyomozásokban. „A korrupció elleni küzdelem a kormány számára elsőrendű prioritás” – fogalmazott.
Előzőleg Szvitlana Hrincsuk energetikai miniszter közölte, az Enerhoatom teljes mértékben nyitott a kooperációra a Nemzeti Korrupcióellenes Irodával (NABU) és a Különleges Korrupcióellenes Ügyészséggel (SZAP). Dmitro Litvin, az ukrán elnök tanácsadója úgy fogalmazott, az elnöki hivatal támogatja a NABU és a SZAP erőfeszítéseit, és várják, hogy a szervezetek előálljanak a részletekkel.
Mint arról a 444 is beszámolt, a NABU hétfőn délelőtt a korábban megjelent sajtóértesüléseket megerősítve közölte, házkutatásokat tartottak a Timur Mindics üzletemberhez köthető ingatlanokban, melyek során dokumentumokat, eszközöket és nagy mennyiségű készpénzt foglaltak le. „A NABU és a SZAP nagyszabású akciót hajt végre a korrupció feltárása érdekében az energetika területén – írták. – 15 hónap munka, 1000 órányi hangfelvétel. Magas szintű bűnszervezet tevékenységét dokumentáltuk. Résztvevői átfogó korrupciós hálózatot működtettek az állami szférához tartozó energetikai vállalatokhoz, többek között az Enerhoatomhoz, Ukrajna állami tulajdonú atomenergia-ügynökségéhez kapcsolódóan.”

A NABU az első hivatalos információk közzétételét követően el is kezdte az említett hangfelvételek publikálását. Ez nem egyszerre vagy nagyobb adagokban történik, ehelyett kisebb részleteket tesznek közzé, fenntartva és fokozva a közvélemény érdeklődését. Így a közösségi és az egyéb média fogyasztói egymás után megismerhették „Roketet”, „Tenort”, „Karlsont” és „Professzort”, akik beszélgetései alapján apránként összeállt egy kép.