„Ezek a fiúk, akik vasban vannak, nem szarral gurigáznak”

• Árpád-kori csetepatéval, barbár és középkori zenével, vásárral, vasművesekkel és óriásbábokkal csábította Zsámbékra hetedik alkalommal az embereket a Fékomadta hagyományőrző találkozó.
• A háromnapos fesztivál a legkülönfélébb harcosokat, kézműveseket, gyűjtögetőket, történelemjunkie-kat és lótartókat tereli össze, hogy verekedhessenek, csencselhessenek és megmutathassák magukat.
• A magyarságtudat magas fokon ég, a szakállak vadak, a mellvértek fényesek, a szvasztikák jelentését csak találgatni lehet, a hangulat pedig fergeteges. Élménybeszámolónk.

A sátorban felcisszen az első Arany Ászok. Az Ilancsuk szabadcsapat szakácsa korhű nassot tesz az asztalra: aszalt szilvából lakmározunk. Sokat gondolkodott rajta, milyen rágcsát hozzon, amit a kunok is ehettek. Azt mondja, az ebéddel meglepően könnyű dolga van, a krumplin és a paradicsomon túl is van magyarországi konyha.

A kontaktom, egy punk külsejű kun harcos, elmegy orrpáncélnézőbe. Fogalmam sincs, mi az a borsikafű, de most a sátorban megtudom, hogy Magyarországon őshonos, és kiváló borspótlék. A lópokrócokon szakállas férfiak fekszenek kun ruhákban, előttük köcsögök. Körülöttük a sátorban pajzsok, kardok, páncélok és sisakok hevernek szanaszét. Csata után vagyunk, egy megtermett férfi, akit alaposan fejbekólintottak, épp lábadozik.

„Mondd, te kit szolgálsz?” – kérdezik mellettem. Soros Györgyöt, mondanám, de nem hozzám szóltak, hanem a kontaktomhoz, aki egy uruk-hai mellvérttel érkezett vissza a körútról. A Gyűrűk Ura ember-orkjai által hordott páncélt a tunikájára cserélte, néhány sörrel később kockán cserél újra gazdát a mellvért.

Mindez egy őszi szombat este, Zsámbékon, a VII. Fékomadta fesztiválon. A hagyományőrző fesztiválról pár hónappal korábban hallottam először a Gólya Szövetkezet teraszán. Kun kontaktom mindennek kinézett, csak hagyományőrzőnek nem. „Egy szabadcsapat tagja vagyok. Bunyózunk, ilyesmi” – magyarázta, majd megemlítette, hogy van egy ilyen fesztivál.