Ontario leállítja a Trumpot feldühítő vámellenes reklámkampányát
Doug Ford, Ontario tartomány miniszterelnöke bejelentette, hogy hétfőn felfüggeszti az Egyesült Államokban futó, vámellenes reklámkampányát, miután Donald Trump amerikai elnök emiatt megszakította a kereskedelmi tárgyalásokat Kanada és az Egyesült Államok között – írja a BBC.
Ford pénteken közölte, hogy döntését Mark Carney miniszterelnökkel folytatott egyeztetés után hozta meg. Elmondása szerint a televíziós hirdetés még a hétvégén adásban marad az amerikai csatornákon – többek között a baseball-világbajnokság (World Series) mérkőzései alatt –, de hétfőtől szüneteltetik, hogy újraindulhassanak a tárgyalások Washingtonnal. Carney ugyanezen a napon azt mondta az újságíróknak, hogy Kanada kész folytatni a kereskedelmi egyeztetéseket, „amikor az amerikaiak is készek rá.”
Donald Trump csütörtök este a Truth Social platformon borult ki a reklámra, amit „HAMISNAK” és „felháborítónak” nevezett, majd közölte:
„A kereskedelmi tárgyalások ezennel MEGSZŰNNEK.”
A szóban forgó hirdetést az ontariói tartományi kormány finanszírozta. A videóban az egykori amerikai elnök, Ronald Reagan 1987-es beszédéből idéznek, amiben a republikánus politikus arról beszél, hogy a vámok „minden amerikainak ártanak”. A reklám Reagan országos rádióbeszédének azon részleteit használta fel, ami a külkereskedelemről szólt.
Trump reakciója után a Ronald Reagan Alapítvány, ami Reagan örökségének megőrzéséért felelős, közleményben ítélte el a reklámot, mondván, az kiragadott részleteket használt fel és félreértelmezte Reagan szavait. Hozzátették, Ontario nem kért engedélyt a felvétel felhasználására.
Ford pénteken azt mondta, a kampány célja az volt, hogy elindítson egy párbeszédet arról, „milyen gazdaságot akarnak építeni az amerikaiak, és hogyan hatnak rájuk a vámok”.
„Elértük a célunkat, hiszen az üzenetünk eljutott a legmagasabb szintekre az Egyesült Államokban” – mondta Ford.
Trump reakciója azonban vitát váltott ki Kanadában: sokan kérdésesnek tartják, hogy Ontario konfrontatív stílusa a legjobb út-e a kereskedelmi viták rendezésére, vagy inkább barátságosabb hangot kellene megütni a legfontosabb gazdasági partnerrel. Kanada jelenleg az egyetlen G7-ország, ami még nem tudott kereskedelmi megállapodást kötni Trumppal, mióta az amerikai elnök új vámpolitikát vezetett be.
Az Egyesült Államok 35 százalékos általános vámot vetett ki minden kanadai termékre – bár a legtöbb áru továbbra is mentesül az érvényben lévő szabadkereskedelmi egyezmény alapján. Ezen felül ágazati különvámokat is bevezetett: 50 százalékot a fémekre, 25 százalékot az autókra. Ezek az intézkedések különösen Ontario iparát sújtják, mivel ott található Kanada autógyártásának nagy része.
Carney hónapok óta próbál egyezségre jutni Washingtonnal, hogy enyhítsék a vámokat. Kanada exportjának háromnegyede az Egyesült Államokba irányul, így a kanadai gazdaság különösen érzékeny az amerikai döntésekre. Carney személyes, békülékeny hangvételű tárgyalásokat folytat Trumppal – gyakori a közvetlen találkozó és az sms-es egyeztetés is.
Ford ezzel szemben keményebb hangot ütött meg: levetette az amerikai italokat az ontariói boltok polcairól, és rövid ideig az energiaexport felfüggesztésével is fenyegetett. A múlt héten például kijelentette, hogy „elege van abból, hogy Kanada mindig meghátrál”, miután a Stellantis autógyártó bejelentette, hogy az ontariói Bramptonban működő üzeméből egyes termelést áthelyez az Egyesült Államokba.
„Vissza kell vágnunk” – mondta Ford akkor.
Egy nappal később elindította a most leállított reklámkampányt.
Egyelőre nem világos, hogy a tárgyalások valóban újraindulnak-e, most, hogy Ford leállítja a hirdetést. Trump eddig nem reagált a bejelentésre. A Fehér Ház pénteken közleményben fejezte ki elégedetlenségét „Kanada régóta fennálló, tisztességtelen kereskedelmi akadályai” miatt, és azt is hozzátette, hogy az eddigi egyeztetések „nem hoztak érdemi előrelépést”. Carney több engedményt is tett a tárgyalások fenntartása érdekében: visszavonta a megtorló vámokat, és eltörölte a digitális szolgáltatási adót. Ugyanakkor többször hangsúlyozta, hogy „Kanada számára a legjobb megállapodást” keresi.