Trump kiakadt egy hirdetésen, azonnal megszakította a vámtárgyalásokat Kanadával
Donald Trump amerikai elnök bejelentette, hogy azonnali hatállyal befejez minden kereskedelmi tárgyalást Kanadával, mert az országban egy olyan hirdetést tettek közzé, ami kritizálja az általa bevezetett vámokat.
A kanadai Ontario tartomány kormánya által szponzorált hirdetésben Ronald Reagant, az amerikai konzervativizmus ikonjától a többi között azt idézték, hogy a vámok „minden amerikait sújtanak”. A reklámot amerikai tévécsatornákon vetítették, egy 54 millió dolláros kampány részeként.
Trump a közösségi médiában - helyenként csupa nagy betűket használva - azt írta, hogy a hirdetés „HAMIS” és „felháborító”, hozzátéve, hogy a kereskedelmi tárgyalások „EZÚTON BEFEJEZŐDTEK”.

Trump a közösségi oldalán megosztotta a Ronald Reagan Elnöki Alapítvány közleményét is, amely szerint a hirdetésben - amiben Reagan 1987-es beszédéből vágtak ki részleteket, - elferdítik az eredeti nyilatkozatot.
Trump 35 százalékos vámot vetett ki számos kanadai importtermékre, de egyes iparágakat - például az autó- és acélgyártást - egyedi vámokkal is sújtotta. Ontario különösen súlyosan érintett ezekben.
Trump mentességet biztosított azoknak az áruknak, amelyek az első hivatali ideje alatt Mexikóval és Kanadával kötött szabadkereskedelmi megállapodás hatálya alá tartoznak.
Kanada miniszterelnöke, Mark Carney próbál egy olyan megállapodást kötni, ami enyhítené a vámokat, Ontario miniszterelnöke, Doug Ford viszont a leghangosabb kritikusa a vámoknak. Trump szerint a kanadai videó célja, hogy befolyásolja az amerikai legfelsőbb bíróság novemberi döntését arról, hogy Trump átfogó vámjai törvényesek-e. Ez a döntés lesz Trump elnöki hatalmának és jellegzetes gazdaságpolitikájának legnagyobb próbája - írja a BBC.