Bankó Gábor kollégánk kapta az idei Szentkirályi Balázs-díjat

Bankó Gábornak ítélte az idén második alkalommal kiosztott Szentkirályi Balázs-díjat a G7 jelenlegi és volt újságíróiból álló zsűri.

Kollégánk az Ózd környékén évtizedek óta zajló gyújtogatásokról szóló áprilisi cikkével érdemelte ki az elismerést, amely az indoklás szerint érzékletes képekkel és a hatóságok tétlenségét mutató példákkal járt körbe egy kevesek által ismert jelenséget, hozzájárulva ahhoz, hogy – a díj kiírásának megfelelően – „jobban megértsük, hogyan működik az ország, amelyben élünk”.

A zsűri kiosztott egy-egy elismerést annak a két újságírónak, aki a győztes mellett bekerült a végső döntési körbe. Élő Anita, a Válasz Online újságírója kutatókkal együttműködve írta meg április elején, hogy a KSH évek óta olyan szegénységi adatokat közölt, amelyek felvetik a szakmai tévedés vagy a manipuláció lehetőségét. Bódis András, szintén a Válasz Online újságírója régóta követi a jegybanki alapítvány(ok) körüli visszaélésgyanús ügyeket, az elismerést március közepén megjelent cikkéért kapta, amelyben egyebek között azt írta meg, hogy a nemzeti banki forrásokkal ügyeskedő társaságot a háttérből a jegybankelnök fia, Matolcsy Ádám terelgette Kovács Petra fedőnéven.

A G7 szerkesztősége, volt munkatársai tavaly alapítottak díjat a 2023-ban, 41 éves korában elhunyt Szentkirályi Balázs emlékére, aki a G7 2017-es alapítástól súlyos betegségéig a gazdasági portál vezérigazgatója, szerkesztője volt.

A „Nem került káros anyag a levegőbe, mert az baj lenne, baj meg ugye nincs” című cikket nemcsak írta, de saját képeivel erősítette tovább Bankó.

Aki nem olvasta volna, azt arra biztatnánk, hogy tegye meg, aki olvasta, olvassa újra. Kedvcsinálónak a cikk eleje.

„Ózdon a levegőben érezni a tavaszt. Rügyeznek a fák, csicseregnek a madarak, a langymeleg napsugarak alatt haspólóban tolják a babakocsit a fiatal anyukák. A város környéki földeken lángok csapnak fel, az erdőkből sűrű füst szivárog, a talajt feketére festi a korom és a hamu. Minden a megszokott mederben zajlik.”

Évtizedes tradíció az Ózdi járásban – Ózd és tizenöt község –, hogy nagyjából januártól áprilisig ismeretlen tettesek a településeket övező területeken több száz hektáron gyújtogatják a füves vegetációt, nádasokat, legelőket, az erdei avart. Ez az időszak a klímaváltozással járó aszály miatt évről évre hosszabb. „Amikor a vegetáció elér egy olyan szárazsági állapotot, hogy meg lehet gyújtani, akkor azt Ózd környékén valaki meg fogja gyújtani” – mondja a 444-nek egy névtelenséget kérő helyi erdőgazdálkodó, akit nevezzünk Ernőnek.

Ami az erre járók számára bizarr és nyugtalanító, az a helybelieknek triviális látvány. Ebben nőttek fel. A kezdeti pánikrohamok után az újonnan ideköltözők is hamar beletanulnak az apátiába, ami sok egyéb társadalmi problémához hasonlóan a rendszer legfőbb válasza a jelenségre. A létszámhiánnyal küzdő rendőrség nem csinál, illetve nem is tud csinálni semmit, a túlterhelt tűzoltóság munkáját a feudális viszonyokból és központosításból fakadó rendszerszintű problémák nehezítik, az önkormányzat pedig úgy tesz, mintha nem tudna semmiről.