Egy AI-színésznő miatt háborognak Hollywoodban

Egy holland gyártású, mesterséges intelligenciával működő „színész” szeretné meghódítani a hollywoodi filmeket, legalábbis a szintetikus színész alkotói már bejelentkeztek pár ügynökségnél, hogy felfuttassák a Tilly Norwoodnak nevezett AI-színésznőt.
Még bőrhibákat is rajzoltak neki, sőt, a neki készített Instagram-oldalán a nem létező szájába is adtak mondatokat, miszerint „nagyon izgatott” amiatt, hogy mit hoz a jövő.
Hollywood színészszakszervezete elítélte az AI-színészt, és így tett Emily Blunt, Natasha Lyonne is, de Whoopy Goldbert is megszólalt. A szervezet nyilatkozatában úgy fogalmaztak, hogy Norwood „nem színész, hanem egy számítógépes program által generált karakter, amit profi színészek munkájával tanítottak be. Nincsenek élményei, amikből meríthetne, nincsenek érzelmei, és az eddig látottak alapján a közönséget sem érdekli a számítógéppel generált, emberi valóságtól elszakadt tartalmak”.
Az AI-színészt a holland színész és komikus Eline Van der Velden hozta létre, aki azt mondta, alkotása „a képzelőerő megnyilvánulása”, hasonlóan „egy karakter megrajzolásához, egy szerep megírásához vagy egy előadás megalkotásához”.
Emily Blunt egyszerűen ijesztőnek nevezte, Natasha Lyonne színésznő szerint pedig mindenkit bojkottálni kell, aki az AI-színésszel dolgozna. Lyonne egyébként a BBC cikke szerint épp „etikus mesterséges intelligenciával” dolgozik egy filmen, amiben valódi színészek játszanak.
Whoopi Goldberg szerint a közönség egyébként meg tudja különböztetni a valódi embereket és a mesterséges intelligencia által generált alakokat, mert „másképp mozognak”.
Van der Velden a napokban egy előadáson arról beszélt közönségének, hogy szerinte a hollywoodi stúdiók és ügynökségek titokban támogatják a mesterséges intelligenciát, és a következő hónapokban nagy bejelentésekre lehet számítani a témában.