Az alkoholt és a nikotint is tiltjuk a gyerekeknek, a TikTokot akkor miért nem?

Korhatár bevezetését fontolgatja a jobbközép, kormányzó Kereszténydemokrata Unió és bajor testvérpártja, a Keresztényszociális Unió (CDU/CSU) a közösségi média használatára a fiatalok védelmében - mondta Jens Spahn frakcióvezető, a CDU politikusa.
A Tiktok esetleges betiltására vonatkozó kérdésre Spahn azt mondta: még mérlegelik a lehetőségeket. „Az egyik lehetőség a 16 éves korhatár bevezetése lenne a közösségi média használatára” - fogalmazott a politikus, aki emlékeztetett, hogy agykutatók szerint az Instagram és a Tiktok nagyjából ugyanúgy hat az agy jutalmazási rendszerére, mint a heroin.
„Aki már megpróbálta elvenni egy tizenkét éves gyerektől az okostelefonját, miközben az a TikTokon böngészett, az tudja, mik azok az elvonási tünetek”.
A tiltás kemény eszköz, „de a fiataloknak az alkoholt és a nikotint is tiltjuk, hogy megvédjük a még fejlődő agyukat. És ha a TikTok még keményebb drogként hat, akkor tennünk kell valamit” - mondta a frakcióvezető.
Az unió és az Német Szociáldemokrata Párt (SPD) koalíciós szerződésükben megállapodtak abban, hogy megerősítik a gyermekek és fiatalok védelmét a digitális világban. Az elmúlt hónapokban különböző pártok politikusai nyilatkoztak a közösségi médiában esetleg alkalmazandó korhatárról. Markus Söder, a CSU vezetője elutasította azt. Thorsten Frei (CDU), a kancellári hivatal vezetője szerint az ilyen előírások nehezen végrehajthatók. A Zöldek vezetője, Franziska Brantner viszont a 16 év alatti gyerekek és fiatalok számára a közösségi média tilalmát szorgalmazta. (dpa via MTI)