A PestiSrácok esete Szolzsenyicinnel

Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere két hete bejelentette, hogy támogatja, hogy egy Alekszej Navalnijról elnevezett sétány és állandó emlékmű létesüljön a Bajza utcai orosz nagykövetség közelében.
Erre most az orosz rezsimet demokratikusnak tartó Schmidt Mária arról írt, hogy Navalnij nem érdemel emlékművet, mert az ultraorbánista történész szerint a börtönben gyanús körülmények között meghalt orosz ellenzéki vezető ukránellenes, bevándorlóellenes, homofób és a korrupció elleni harcban erősen szelektív volt. (Hogy ezek közül a fideszes milliárdost éppen melyik zavarja, nem világos.) Schmidt az írását azzal zárta: „Ha már minden áron az orosz követség elé akar egy orosz hősnek emlékművet állítani, akkor kérem, vegye fontolóra Alekszandr Szolzsenyicint. Neki igazán sokat köszönhetünk.”
A Schmidt blogbejegyzését szemléző PestiSrácok csatlakozott a felháborodáshoz, csakhogy a volt kommunista Stefka István magát 56-os forradalmárokról elnevező, moszkovitává züllesztett, orosz dezinformációkat terjesztő lapjának névtelen szerzője a jelek szerint nem ismeri A Gulag-szigetvilág és az Ivan Gyenyiszovics egy napja szerzőjét, ugyanis reggel óta a címben és a cikk szövegében is Szolzsenicijként emlegeti a Nobel-díjas orosz írót:
Pucskin, Gugul, Csejov, Torsztoj, Dosztoveckij és Gorkiny forog a sírjában!