Egyre nő a feszültség Thaiföld és Kambodzsa határán, már F-16-osokat is bevetettek

A thaiföldi hadsereg csütörtökön F-16-os vadászrepülőgépet vetett be a kambodzsai fegyveres erők ellen, miután a hetek óta tartó határvita miatti feszültség összecsapásokba torkollott, közölte a thaiföldi hadsereg. Legalább két civil meghalt, írja a Reuters.
A BBC tudósítása szerint a thaiok azt állítják, hogy a kambodzsaiak lőttek először, ők viszont épp az ellenkező állásponton vannak. A határ környékén lévő falvakat evakuálták, a határ menti iskolákat bezárták, és a thai nagykövetség arra szólította fel állampolgárait, hogy hagyják el Kambodzsát. A thai hadsereg azt közölte, hogy legalább három thai civil megsérült.
Az összecsapásokra azután került sor, hogy Thaiföld szerdán késő este visszahívta kambodzsai nagykövetét, és közölte, hogy kiutasítja Kambodzsa bangkoki követét, miután egy héten belül egy második thaiföldi katona is súlyos sérülést szenvedett egy akna miatt, amelyet Bangkok szerint nemrég helyeztek el a vitatott területen.
A thaiföldi hadsereg tájékoztatása szerint katonáik olyan ösvényen járőröztek, amelyet a két ország korábbi megállapodásai értelmében biztonságosnak minősítettek. A robbanóeszköz orosz gyártmányú volt, és nem olyan típus, amelyet a thai hadsereg használ, tették hozzá.
Kambodzsa visszautasította a vádakat, amelyeket „megalapozatlan állításoknak” nevezett. A kambodzsai védelmi minisztérium szóvivője szerint a robbanás kambodzsai területen történt, és valójában Thaiföld sértette meg a közös járőrútvonalak használatáról szóló, 2000-ben kötött megállapodást. A kambodzsai fél arra is emlékeztet, hogy az ország számos pontján továbbra is nagy számban találhatók fel nem robbant taposóaknák és egyéb hadianyagok a polgárháborús időszak örökségeként.
Thaiföld és Kambodzsa több mint egy évszázada vitatja a szuverenitást a 817 km-es szárazföldi határuk különböző, nem kijelölt pontjain, ami több éven keresztül összecsapásokhoz és legalább egy tucat halálos áldozathoz vezetett, többek között egy egyhetes tüzérségi tűzharc során 2011-ben.