A helyi rendőrök elzavarták a Párbeszéd kitelepülését Vácról

A Párbeszéd elmondása szerint „a helyi rendőrök betiltották Merj önmagad lenni! elnevezésű” kiállításuk váci kitelepülését – írja a Telex. A párt azt ígéri, folytatják a kitelepüléseket, és ott lesznek a Budapest Pride-on is.
Az eset a sajtóosztály szerint úgy nézett ki, hogy a kitelepüléshez először a közterület-felügyelet munkatársai érkeztek, majd miután mindent rendben találtak, két járőr is megjelent, akik végül bejelentésekre hivatkozva felszólították az aktivistákat, hogy távozzanak.
„Mintha Glücklich Vilmát és Barabás Richárdot hirtelen egyszerre azonosítaná Darth Vaderként a Harcosok klubjának váci és parlamenti ága. Persze értjük. Végülis március 15-én »nagytakarítást« hirdetett a poloskázó miniszterelnök” – írta a párt Facebookon.
Az elsőként érkező közterületesek lakossági bejelentésre hivatkozva kérték az aktivistákat, hogy mutassák be a gyülekezési törvény hatálya alá tartozó rendezvényről szóló rendőrségi bejelentést. Ezt meg is tették, majd a jegyző felé is továbbították a bejelentést.
Ezután két helyi járőr is megjelent, szintén a bejelentésekre hivatkozva, és a párt beszámolója szerint mindent rendben találtak. A járőrök a kitelepülés környékén maradtak autókat igazoltatni, majd ismét visszatértek, és felszólították őket, hogy állítsák le a kitelepülést, vagy menjenek máshova.
„A szolgálatot teljesítő rendőr azt is közölte, hogy amennyiben nem hagyjuk el a helyszínt, a rendőrkapitány is ki fog érkezni, akinek a szavait idézve: »lehet, nem fog olyan kellemesen bánni magukkal, mint mi«” – közölte a párt. Az aktivisták nem akartak konfrontálódni, úgyhogy végül lebontották a kitelepülést.
„Hogy a tárlattal mi a gond, arról fogalmunk sincs, hiszen csak azt beszéli el: kik és mit tettek azért, hogy jobb világban élhessünk. Rosa Parkstól Kéthly Annáig, Semmelweis Ignáctól Raoul Wallenbergig, a Tienanmen téri, tank elé álló ismeretlen kínai férfitól Glücklich Vilmáig. Ja, igen: az egyik plakáton van egy szivárványos motívum is társelnökünkkel, Barabás Richárddal, aki vállalta melegségét, és arra buzdít mindenkit: merjen önmaga lenni” – írta a párt a posztban.