Milyen a jó szörnyszex? A menyasszony! nem fél megkérdezni

Frankenstein menyasszonya egy csoda.

Nem a lényre gondolunk, a halott húsból áramütéssel életre galvanizált, tudományos kísérletre, amely Mary Shelley bő kétszáz éve megjelent regényében végül nem is születhetett meg. Hanem a Frankenstein menyasszonyára, James Whale 1935-ös filmjére, ami még jobban is sikerült, mint az eredeti. Ebben kétségtelenül hasonlít a címszereplőjére.

Maggie Gyllenhaal friss rendezése, A menyasszony! a Frankenstein menyasszonya zseniális ötletét gondolja tovább és bővíti egész estés, feminista elkötelezettségű rémmelodrámává. Azt a megoldást, hogy Mary Shelley is a történet szereplőjeként jelenik meg.

Whale második Frankenstein-filmje ugyanis rövid, tizenkilencedik századi előjátékkal kezdődik, amelyben megelevenedik a világ leghíresebb irodalmi vakációja a Lord Byron genfi házában időző Percy Shelley-vel és szerelmével, Maryvel. (Az akkor mindössze tizennyolc éves lányt még Godwinnak hívták, a költő feleségét pedig máshogy. Itt bukkannak fel először disznó férfiak a Frankenstein-történetben, de nem utoljára.) Mary arról beszél, a Frankenstein nem ér véget az elkergetett és sokak által halottnak hitt Szörnyeteggel. Volna még mit mesélnie.

Gyllenhaalnak is van. A Menyasszonyt forradalmárnak ábrázolja, aki a Szörny társaságában menekül a hatóságok és a gengszterek elől, közben pedig kirobbantja a meggyötört és kizsákmányolt nők forradalmát. A két Frankenstein-rém villámgyorsan felforgatja Chicagót és New Yorkot, de mi ne szaladjunk ennyire előre. A menyasszony! története ott kezdődik, hogy Mary Shelley szelleme megszállja az egyik chicagói maffiózó macáját, és első dolga, hogy határozottan elhárítsa a vacsoraasztalnál kibontakozó, kedélyes szexuális zaklatást.

Hogy miért éppen ott és akkor lép színre az evilág és túlvilág közötti limbóban ragadt Mary, arra Gyllenhaal filmje csak metaforikus választ kínál. Most látta elérkezettnek az időt a női lázadás kirobbantásához? Vagy csak áramütésszerű impulzust kapott azzal, hogy akkor került moziba a Frankenstein menyasszonya?

Bármelyik magyarázat illene az 1936-ban játszódó történethez, mert Gyllenhaalnak legalább annyira fontos, hogy párbeszédbe léptesse A menyasszony!-t a klasszikus Hollywood filmtörténeti hagyományával, mint hogy feminista példázattá formálhassa.

Az utalások egy része csak a mozibolondok számára lesz világos. Mint például az, hogy a Menyasszony és a Szörny ámokfutása a menekülős szerelmesekről szóló gengszterfilmekre – például a Fegyverbolondokra vagy a Bonnie és Clyde-ra – hasonlít. A filmrajongók szeme csillan fel akkor is, amikor összeolvassák a Mary felforgató szellemét befogadó és hamar a halálba taszított nő, Ida nevét a gengszterfőnök Lupinóéval, és bekúszik a gondolataikba az ötvenes évek legfontosabb amerikai rendezőnője.

Az viszont már a nyolcvan-kilencven éves hollywoodi filmeket kevésbé ismerő nézőknek is feltűnik, hogy ez a Frankenstein-szörny imádja a mozit. Mert nemcsak a halott Ida feltámasztásával megszülető Menyasszony kér szót ebben a filmben, hanem Dr. Frankenstein első teremtménye is. Őt Gyllenhaal fejlődőképes incelnek ábrázolja, aki epekedik egy nő érintése után, de amíg abban nem lehet része, moziba megy, és kedvenc filmsztárjának képzeli magát. (A táncoslábú bájgúnár szerepében Jake Gyllenhaal, az író-rendező öccse, de a családi rémfilmben a férj, Peter Sarsgaard is játszik.)

Miután a Szörny és a Menyasszony sorsa a frankensteini kísérleteket folytató tudósnő közreműködésének hála összefonódik, Maggie Gyllenhaal végre lehetőséget kap, hogy leforgathassa a valamirevaló Frankenstein-fanfictionök csúcspontját, a két élőhalott szeretkezését.

Milyen a jó szörnyszex? Gyllenhaal nem fél megkérdezni, és meg is mutat belőle annyit, amennyi belefér a hollywoodi korhatár-besorolás magasabb kategóriájába. Ez csak az egyik, bár talán a leglátványosabb példája annak, hogy A menyasszony! üdítően bizarr film. Nem úgy tűnik, mintha író-rendezőjét különösebben érdekelné, hány fizető néző vonul ki film közben a multiplex moziteremből. Jessie Buckley, akit éppen Gyllenhaal segített hozzá első Oscar-jelöléséhez Az elveszett lány révén, széles végtaglejtésekkel és érzelmi amplitúdóval, tornádóként süvít végig a filmen. Mellette Christian Bale mint a Szörny visszafogott dörmögéssel és a belső, gyermeki képzeletvilág érzékeltetésével lassítja a tempót.

Körülöttük a Gyllenhaal-rokonság és a családi barátok a maguk kevésbé frankensteini eszközeivel keltik életre a harmincas évekbeli ponyvafigurák katalógusát. Igaz, körülbelül olyan árnyaltan, mintha a szép emlékű Shock SuspenStories vagy Tales from the Crypt képregénysorozatokban szerepelnének, de még mindig sikeresebben, mint Penélope Cruz, aki éles szimatú rendőrségi titkárnőként és két lábon járó Dashiell Hammett-utalásként is idegenül téblábol a filmben.

Minden alkotói tehetsége, feminista érzékenysége és Mary Shelley iránti elkötelezettsége dacára némiképp Gyllenhaal is abba a hibába esik, mint Victor Frankenstein: volt egy jó ötlete, de a megvalósításba hiba csúszott.

Itt leginkább azzal, hogy a több műfaj felé nyújtózó, elbűvölően ponyvahangulatú alaphelyzet tisztázása után valahogy el is kell varrni a szálakat, mint a Szörny boltozatos homlokán az öltéseket. Gyllenhaal retúr Chicago – New York utazásra küldi elátkozott szerelmeseit, utánuk vezényli Sarsgaard és Cruz detektívpárosát, majd a Menyasszony meggyilkolására szalajtott kisgengsztert. A film utolsó harmadában úgy üldözik egymást a szereplők, mintha a Bolondos dallamok Frankenstein-különkiadásában szerepelnének. (Készült olyan is, egyébként, és talán A menyasszony! kivágott jelenetei között találunk is rá szellemes kikacsintást.)

Érthető, hogy ez a zavarba ejtő, feminista Frankenstein-remix kevéssé találkozik a nagyközönség érdeklődésével. A menyasszony!-t máris az év első, komoly hollywoodi bukásaként emlegetik a tengerentúli filmes lapok. Jobban fáj ez nekünk, mint Frankenstein bűzlő szörnyének, amikor a járókelők átmennek előle az utca túloldalára. Az ilyen műfaji örömöket tartogató, ugyanakkor szerzői ambícióval készült mozifilmeket becsülni és dédelgetni kellene, miután teremtőjük nagy nehezen életet lehelt beléjük.

Mert a különálló darabokból összefércelt, setesuta és több sebből vérző Menyasszonynak van valamije, amiben szabályosabban megformált, közönségkedvenc hollywoodi mesefigurák hiányt szenvednek: nyughatatlan lelke.

A menyasszony! (The Bride!), 2026, 126 perc. 24.hu: 6,5/10.