Palánknak csapódott, ráhozta a frászt a szurkolókra a világ legjobban kereső hokisa
Az Edmonton Oilers csatára a Minnesota Wild elleni mérkőzésen egy ütközés után elcsúszott, a palánknak csapódott, és a folytatásban már alig játszott, akkor is lehetett látni, hogy fájlalja az egyik kezét.
„Elég jól vagyok, úgy tűnik, semmi komoly” – mondta a hétfői sajtótájékoztatón az évi 16,5 millió dolláros alapfizetéssel a világ legjobban kereső hokisának számító támadó.
Hosszú az út az éremhez, és Németországnak talán egy kis csodára is szüksége lenne. De sportolóként azért mész egy tornára, hogy megnyerd
– magyarázta. Hozzátette, nagyon várja az olimpiát. szinte minden nap arra gondol.
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
A 30 éves sportoló – az NHL történetének első német pontkirálya – a pénteken kezdődő olimpia megnyitóján akár zászlóvivő is lehet, legalábbis ő a három jelölt egyike.
„Ez valami nagyon különleges, majd meglátjuk, ki lesz az. A többi sportoló is kiemelkedő, nincs rossz választás.”
A férfi hokitorna jövő szerdán rajtol, a németek február 12-én a dánokkal kezdenek, de Draisaitlnek addig még két mérkőzése is lesz az NHL-ben.