Sárkányok Kabul felett: hatmilliárdos hőseposz arról, hogy katonának lenni óriási szívás

A háborús filmek szinte mindig háborúellenes filmek. A múlt században akadtak kivételek, jellemzően balról, amelyek igazságosnak és szükségszerűnek mutatták a hadviselést – jugoszláv partizánfilmek, például –, de a háborús filmek műfajában az a leggyakoribb tanulság, hogy háborúzni rossz, katonának lenni pedig óriási szívás.

Ezért különösen nehéz feladat, ha ma Magyarországon arról kell filmet készíteni, hogy a jó lovas katonának de jól vagyon dolga. Márpedig a Magyar Honvédséget népszerűsítő, legújabb produkciók, mint amilyen a S.E.R.E.G. sorozat és most a Sárkányok Kabul felett, ilyesmire vállalkoznak.

A kettő közül az új mozifilm képvisel magasabb színvonalat, ezért voltaképpen természetes, hogy honvédségi toborzófilmként kudarcot vall. Szükséges, de nem elégséges feltétele ez a kudarc annak, hogy filmként működőképes legyen.

Horváth Áron, az új magyar történelmi filmek sokat foglalkoztatott írója – az ő nevéhez fűződik a Magyar Passió és az 1242 – A Nyugat kapujában forgatókönyve is – sokat ígérő, valós történetből dolgozhatott. Négy éve vonult ki az Egyesült Államok Afganisztánból, az ellentmondásos megítélésű, rengeteg áldozatot követelő és a tartós béke megteremtésére alkalmatlan amerikai megszállás dicstelen zárófejezeteként. Jöttek velük a szövetséges országok, így az Afganisztánban állomásozó magyar csapatok is, akik a Sámán Pajzsra keresztelt mentőakció keretében kihozták a velük együtt dolgozó afgánokat és a családjukat is, meg olyan európaiakat, akik másik repülőre már nem fértek fel, összesen több mint félezer embert.