Korrupciós botrány Ukrajnában: átvilágítják az összes állami vállalatot
Az energetikai szektorban leleplezett korrupciós ügy miatt minden állami vállalatot ellenőriznek Ukrajnában, jelentette be Julija Szviridenko miniszterelnök csütörtökön a Telegramon.
Átfogó megoldást készítünk minden állami vállalat, köztük az energetikai cégek számára. Ellenőrzést végzünk, és arra kértük a felügyelőbizottságokat, hogy vizsgálják meg cégük működésének állapotát, különösen a beszerzések terén
– közölte Szviridenko az MTI szerint.
Emlékeztetett arra, hogy a kormány már meghozta az első döntéseket: két miniszter menesztésére nyújtottak be javaslatot a parlamentben, szankciók alá vonták a korrupciós ügyben érintetteket, továbbá felfüggesztették az ukrajnai atomerőműveket üzemeltető Enerhoatom vezetőségét, és ellenőrzést indítottak az állami vállalatnál.
„A teljes körű háború idején, amikor az ellenség napi szinten rombolja az energetikai infrastruktúrát, és az ország az áramkimaradások ütemtervei szerint él, bármilyen korrupció elfogadhatatlan” – hangsúlyozta a kormányfő.
Kiemelte még, hogy a kormány egymilliárd hrivnyát (9,34 milliárd forint) különít el a támadások következményeinek felszámolására a leginkább érintett frontközeli régiókban. Ez 93 kistérséget érint Dnyipropetrovszk, Donyeck, Zaporizzsja, Mikolajiv, Odessza, Herszon, Szumi, Harkiv és Csernihiv megyékben. A finanszírozás öt területre irányul: menedékhelyek építése és felszerelése, a kulcsfontosságú berendezések további védelme, vészhelyzeti mentési munkák, mérnöki hálózatok javítása, valamint üzemanyag-tartalék létrehozása – fejtette ki a miniszterelnök.