Sissy Spacek elmondta, milyen érzés volt disznóvérben tocsogni
Jövőre lesz 50 éve, hogy Sissy Spacek főszereplésével megfilmesítették Stephen King Carrie című regényét Brian De Palma rendezésében. A most 75 éves színésznő visszaemlékszik rá, hogyan élte meg a forgatást és milyen érzés volt, amikor az egyik jelenetben egy vödörnyi művért öntöttek rá a magasból – számol be róla a CNN.
A Carrie ugyanezen a címen megjelent, 1976-os filmadaptációban Spacek a főszereplőt, az iskolája közösségében számkivetettként létező Carrie White-ot alakította. A vallási fanatikus, szélsőségesen konzervatív édesanyjával élő tini buborékban nőtt fel az otthonról hozott nézetei miatt. Bár anyja állítólag saját módján szereti, Carrie-t folyamatosan indokolatlan büntetéseknek veti alá a legapróbb hibákért is, amelyeket ő bűnös tetteknek titulál. A folyamatos elnyomásban élő lány minden egyes nap szenved az iskolai bántalmazástól, ami egyre fékezhetetlenebb indulatokat gerjeszt benne – rövidesen pedig rájön, hogy természetfeletti képességekkel rendelkezik, amelyek segítségével bárkiben és bármiben kárt tud tenni.
Nem hittem el, milyen ragadós valójában a művér. Borzasztó, borzasztó, borzasztó élmény volt
– emlékszik vissza a színésznő a híressé vált jelenetre.
Spacek ennek ellenére kellemes érzésekkel emlékszik vissza a forgatásra, amelynek során, elmondása alapján nemcsak a rendezővel, hanem az egész stábbal élmény volt együtt dolgozni. Erős motivációként hatott rá, mikor látta, hogy a kollégái milyen elkötelezettséggel és szenvedéllyel állnak a munkájukhoz. A színésznőt újabban a Halj meg, szerelmem című horrorban láthatjuk Jennifer Lawrence és Robert Pattinson oldalán. Spacek szerint nem véletlen, hogy a mai napig ilyen szinten rezonál a közönséggel nemcsak maga a műfaj, hanem konkrétan a Carrie is.
Annyi nehéz változáson megyünk keresztül kamaszként, hogy valahol mindannyiunkban ott lakozik egy Carrie. Van bennünk egy sebzett tinédzser, mert mindenkinek elképesztő megpróbáltatást jelent az az életszakasz
– fogalmazott a színésznő.
A CNN értesülései szerint tervekben van egy új Carrie-sorozat, amely az Amazon MGM Studios gyártásában lát majd napvilágot. Sok részletet egyelőre nem tudni, viszont az már biztos, hogy a Mise éjfélkor és A Hill-ház szelleme rendezője, Mike Flanagan veszi majd kezelésbe az új adaptációt.