„Azon kaptunk össze, melyikünk ivott több bort. Elcsattant pár pofon a húsz év alatt, de nagyon hiányzik” – sajnálkozott a párját agyonverő férfi
Többszörösen minősített emberölés miatt állítja bíróság elé a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Főügyészség azt a 63 éves sajószentpéteri férfit, aki tavaly ősszel agyonverte a 71 éves élettársát, mert az több bort ivott nála.
Jogg Zsolt, a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Főügyészség helyettes szóvivője az üggyel kapcsolatos megkeresésünkre válaszul azt mondta, hogy az ügyészség életfogytig tartó fegyházbüntetést kért a vádlottra. Hozzátette, az ügyészség mértékes indítványt is tett arra az esetre, ha a terhelt már az előkészítő ülésen beismerné a bűnösségét, erre az esetre 20 év fegyházbüntetés és 10 év közügyektől eltiltás az indítvány.
A 63 éves férfi élettársi kapcsolatban élt a 71 éves nővel, akivel italozó életmódot folytattak, s rendszeresen veszekedtek. Az asszonynak több természetes okú megbetegedése volt, illetve egy baleset miatt nehezebben mozgott.
Az ügyész elmondta még, hogy a férfi elismerte, hogy voltak viták közte és az élettársa között, és néha elcsattant egy-két pofon.
Azt állította, hogy amikor befejezte a bántalmazást, és távozott a lakásból, akkor az élettársa még álló helyzetben volt. Azt elismerte, hogy ököllel ütötte az asszonyt, miután összevesztek azon, hogy melyikük ivott több bort, azt viszont tagadta, hogy megrugdosta, és megtaposta volna a nőt.
– mondta az ügyész, hozzátéve a vádlott azt mondta, nagyon sajnálja a történteket, és hogy nagyon hiányzik neki a párja, akivel húsz évig élt élettársi kapcsolatban.
Az ügyészség életfogytig tartó fegyházbüntetést kért a férfira, de ha de ha az előkészítő ülésen mindent bevall, és nem kér tárgyalást, akkor húsz évvel is megúszhatja.