Fiatal tengeri óriást mosott partra a tenger

Elpusztult egy fiatal hosszúszárnyú bálna, miután a szárazföldre sodródott New Jersey egy partján. A bajba jutott állatot még október 17-én, pénteken találták meg, ám a mentőcsapat csak másnap reggel tudta megközelíteni – számolt be róla a CBS News.
A szakértők ekkor tudták megállapítani a bálna faját és nagyjából vett életkorát, testhosszát pedig mintegy 9 méterre becsülték. További megfigyeléseik szerint az állat meglehetősen rossz egészségi állapotban volt: lefogyott, és sérülések látszottak testén. Ezért már ekkor úgy ítélték: nem valószínű, hogy életben marad.
A szakértők úgy gondolják, hogy a bálna sérüléseit egy hajó okozhatta, ami egyáltalán nem számít ritka esetnek. Egy friss tanulmány szerint a bálnák korai halálozásának egyik legfőbb oka a hajókkal való ütközés, a halászfelszerelésbe gabalyodás és a szándékos vadászat mellett.