„Dokumentumok nem fogják megvédeni Európát” – Von der Leyen újabb 4 milliárd euró hitelt jelentett be Ukrajnának

Újabb, felerészt dróngyártásra felhasználható 4 milliárd eurós hitelt jelentett be Ukrajna részére Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke az Európai Unió koppenhágai informális csúcstalálkozóján szerdán – írja az MTI. A Bizottság elnöke hangsúlyozta, hogy az összegből kétmilliárd eurót pilóta nélküli repülőeszközök építésére szánnak.
Amennyiben mindannyian egyetértünk, hogy Ukrajna az első védvonalunk, akkor erősítenünk kell Ukrajna katonai támogatását. Oroszország megpróbál megosztottságot és félelmet kelteni társadalmainkban. Ezt nem fogjuk hagyni
– jelentette ki Von der Leyen, aki ezután kitért a Dániában nemrég történt drónincidensekre. Hangsúlyozta, hogy a pilóta nélküli repülőeszközök eredetének kiderítése a dán hatóságok feladata, de megjegyezte, hogy a légtérsértések között hasonlóság fedezhető fel, és ez a minta Oroszországból jön.
Gitanas Nauseda litván államfő a csúcs alkalmából arról beszélt, hogy dokumentumok nem fogják tudni megvédeni Európát. Mint mondta, papíron ugyan sok jó kezdeményezés van, de „a dokumentumok nem észlelik az Oroszország és Fehéroroszország felől érkező drónokat, ezért a litván politikus amondó, hogy tettekre van szükségünk.
Majdhogynem hibrid háborúban vagyunk
– ezt már Petteri Orpo finn miniszterelnök mondta, aki emlékeztetett, hogy számos támadás történt az Európai Unió ellen. Példaként említette az illegális migrációt, az EU területén felbukkanó drónokat és rakétákat, a kibertámadásokat, valamint a tengerfenéken futó kábelekben és csővezetékekben okozott károkat. Kristen Michal észt kormányfő úgy vélekedett, hogy Oroszország teszteli Európát, amire Európának olyan különböző képességek fejlesztésével kell válaszolnia, mint a légvédelem és a drónok.
Emmanuel Macron francia elnök rendkívüli óvatosságra intett az Oroszországgal fennálló jelenlegi konfrontáció közepette.
„Erősnek kell lennünk, de egyúttal nagyon óvatosnak kell maradnunk, és kerülnünk kell minden eszkalációt” – mondta újságíróknak arra a kérdésére válaszolva, hogy egy újabb világháború felé halad-e a világ. A francia államfő szerint Oroszország már több éve nagyon agresszív szereplő. Ez látható a választások során elkövetett kibertámadásokban, az Ukrajna elleni támadó háborúban, a nukleáris fenyegetés alkalmazásában és most a légterekben elkövetett provokációkban.
Az európai bankokban tárolt, lefoglalt orosz vagyoneszközök terhére nyújtandó 140 milliárd eurós, úgynevezett jóvátételi kölcsön felvetésével kapcsolatban Luc Frieden luxemburgi miniszterelnök kijelentette: valóban nehéz jogi kérdés ez, mert nem lehet csak úgy egy másik állam vagyonát elvenni. Úgy fogalmazott, hogy vannak javaslatok, amelyek azonban sok kérdést vetnek fel, és mielőtt döntést hoznának, előbb válaszokat szeretne ezekre kapni. Hangsúlyozta: üdvözöl minden javaslatot, de azoknak a gyakorlatban is működőképesnek kell lenniük.