azkomgec logo
azkomgec.hu
azkomgec logo
azkomgec.hu

Szőlő utca: A belügyminiszter-helyettes sorolja a folyamatban lévő ügyeket

3 megtekintés
Belföld szőlő utca szőlő utcai javítóintézet rétvári bence semjén zsolt
Blurred placeholder

Rétvári Bence belügyminiszter-helyettes kedden a közösségi médiában írt arról, hogy „lehűti a kedélyeket” a Szőlő utcai javítóintézet körül dagadó botrány ügyében. A KDNP-s politikus arról írt, hogy szerinte „a balliberális sajtó keservesen igyekszik tovább csavarni a már kipukkadt Szőlő utcai álhírbotrányt”, mivel több „balos portál” arról írt, hogy a kormány által erőltetett kommunikáció szerint nem csak egy büntetőügy fut a Szőlő utca körül.

A belügyminiszter-helyettes ezért a posztjában sorolni kezdte az ügyeket, és összesen háromig jutott. Ezek az alábbiak:

  • a Szőlő utcai javítóintézet igazgatója és bűntársa ellen zajlik büntetőeljárás nagykorú lányok futtatása miatt.
  • 2019-ben indult nyomozás az intézmény egyik nevelőnője ellen. Ebben az ügyben szexuális erőszak gyanúja miatt jelenleg is tart a nyomozás.
  • A javítóintézet egykori lakója idén utólag tett panaszt a gyermekvédelmi rendszer felé a Szőlő utcai javítóintézet volt igazgatójára, az ügyben maga a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság tett feljelentést, a nyomozás zajlik.

Rétvári a posztjában az első üggyel kapcsolatban a hivatalos kormányzati kommunikáció fordulatát ismételve sietett közölni, hogy

Az álhírbotrányban az Igazságügyi Minisztérium jelentése tisztázta a tényeket: se kiskorú, se politikus érintett nincs. A nyomozás zajlik.

Szerinte, ahogyan az elmúlt években is, most és a jövőben is minden jelentett esetet kivizsgálnak a hatóságok. Ennek is köszönhető, hogy a börtönben ülő pedofilok száma 81-ről 700 fölé emelkedett. Rétvári tegnap egy parlamentben feltett kérdésre válaszolva azt is közölte, hogy nyolc rendőrségi eljárás van folyamatban a szolnoki gyermekotthonban történt bántalmazások miatt.

A Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes (KDNP) múlt heti parlamenti felszólalása után felerősödött botrányt Rétvári úgy minősítette, hogy az „a magyar nemzeti kormány megbuktatására indult és csúnyán felsült kísérlet. Nyakig benne vannak balliberális újságírók, politikusok és a külföldi titkosszolgálati szál is egyértelmű”.

Szintén a múlt héten külön cikkben idéztük fel, hogy mit lehet tudni a letartóztatott Juhász Péter Pál nevével fémjelzett botrányról:

Kapcsolódó cikkek