Komoly probléma van a Szőlő utcai ügyben aláíratott titoktartási nyilatkozattal

Kuslits Gábor, a fővárosi Területi Gyermekvédelmi Szakszolgálat (Tegyesz) korábbi igazgatója már 2015-ben értesítette a hatóságokat a Szőlő utcai javítóintézet falai közt zajló visszaélésekről. Kuslits akkor titoktartási nyilatkozatot írt alá, az őt meghallgató rendőr pedig megnyugtatta, hogy Juhász Péter Pál javítóintézet igazgató tettei nem maradnak következmények nélkül.
Kuslits bejelentését több szakember is megerősítette a 444-nek, akik ott voltak a 2015-ös meghallgatáson. A rendőrséget már 2015 előtt is megkeresték Juhász Péter Pál ügyében, ami miatt
a javítóintézet igazgatóját megfigyelték.
Tordai Bence országgyűlési képviselő a fideszes (kdnp-s) Rétvári Bencénél érdeklődött, az államtitkár az alábbi választ adta Kuslits feljelentésének ügyében:
„Egészen az interjú megjelenéséig semmilyen hivatalos panasszal, feljelentéssel nem élt, pedig jelzőrendszeri tagként az törvényi kötelessége volt. Az SZGYF a Főigazgatóságot érintő valótlan állításai, és a közöltek miatt rágalmazás, valamint a gyermekvédelmi jelzési kötelezettség elmulasztása miatt feljelentést tett a Budapesti Rendőr-főkapitányságon”
– mondta Rétvári.
Kuslits az aláírt titoktartási nyilatkozattal igazolja
az általa elmondottakat, az SZGYF ennek dacára is azt állítja, hogy Kuslits Gábor bár tudott Juhász Péter Pál ügyéről, mégsem tett feljelentést. Boros Ilona, a TASZ Esélyegyenlőségi és Önrendelkezési Programjának a Telexnek azt mondta, hogy a Tegyesz igazgatója egy másik találkozó alkalmával, 2020-ban írta alá a titoktartási nyilatkozatot – a két eset során pedig más-más rendőrök voltak jelen.
„Kuslits Gábor szakember társakkal közösen tett jelzést a rendőrségnek, több kollégájával közösen számoltak be a Juhász Pétert érintő információikról”
– mondta Boros.
Kuslits és jogi képviselője nem hozták nyilvánosságra
ezt az iratot, de azóta átadták a rendőrségnek. Jelenleg azt várják, hogy a titoktartási nyilatkozat hitelességét megállapítsa a hatóság. Ezen azonban Boros Ilona szerint sem a rendőr aláírása, sem pedig hivatalos fejléc nem szerepel. Jelenleg a Központi Nyomozó Főügyészség csoportja vizsgálja az ügyet.
A nyilatkozat azért fontos, mert bizonyíthatja a jelzési kötelezettség teljesítését. A TASZ képviselője, Boros Ilona viszont továbbra sem kapott arra vonatkozó értesítést, hogy a jelzési kötelezettség elmulasztása miatt feljelentették volna Kuslits-t. „Tehát sötétben tapogatózunk, hogy az SZGYF vagy a minisztérium mire gondol, mely jelzést mulasztotta el szerintük Kuslits Gábor megtenni” – árnyalta az ügyvédnő Rétvári fenyegetődzését.
Kép forrása: Pixabay
The post Komoly probléma van a Szőlő utcai ügyben aláíratott titoktartási nyilatkozattal first appeared on nlc.