Több hajó is megrongálódott, átszabta a Kékszalag mezőnyét a vihar

Több hajót megrongált a hét eleji vihar, de már 422 nevezés befutott a csütörtökön rajtoló 57. Kékszalag Raiffeisen Nagydíj versenyközpontjába.
Holczhauser András, a Magyar Vitorlás Szövetség (MVSZ) főtitkára szerdai sajtótájékoztatón közölte, hogy az időjárás megfelelő lesz, csütörtök reggelre élénk, erős szelet várnak, de várhatóan hagyományosan 9 órakor elrajtolhat a mezőny. A Kékszalagra szerda 20 óráig lehet még nevezni, a főtitkár a sérült hajók ellenére is 500 fölötti induló csapatot és mintegy 2800 sportolót vár. A főtitkár felhívta a figyelmet arra, hogy a bójavételek erős szélben veszélyesebbek lehetnek, ezért a versenyzőktől és a versenyt vízről követő nézőktől is azt kérte, hogy tartsanak megfelelő távolságot egymástól, írja az MTI.
Gellér László, az MVSZ elnöke szólt az elmúlt napok viharairól, és köszönetet mondott azoknak a versenyzőknek, akik a nehézségek ellenére is összefogtak, hogy valamilyen módon el tudjanak indulni az 57. Kékszalagon. Hangsúlyozta, hogy erős szélben másfajta taktikára van szükség, mint általában. Gellér László felhívta a figyelmet a mentőmellények viselésének fontosságára, és arra kért mindenkit, hogy vigyázzon az egészségére a verseny alatt.
Józsa Márton, a tavalyi győztes, Kékszalag-rekorder MLS Raiffeisen Fifty-Fifty kormányosa gyors és izgalmas versenyre számít. Sajnálatát fejezte ki, hogy sok hajó kiesett a vihar miatt, és elmondta: ők a Fifty-Fiftyvel vasárnap akadtak bele egy víz alatti tárgyba, de ki tudták javítani a sérülést.
A Raffica kormányosa, Király Zsolt a sajtótájékoztatón elmondta: mindkét hajójukat – René Raffica és Raffica – tönkretette a vihar, és egy hangárjukból előszedett, szintén sérült harmadik hajójukra a Sponsor Wantedre építve összeállítottak egy hajót, amelyen a fiatal és idősebb versenyzőikből alkotott közös csapattal indulnak majd. Fia, Király Dávid arról beszélt, hogy nehezen fogadta fiatal csapatuk, hogy tönkrement a hajójuk, a René Raffica, de van idejük és motivációjuk, majd elszántan hozzátette: „vettük már ki mélyebb árokból” a hajót.
A Kékszalag Európa leghosszabb tókerülő vitorlásversenye, a hajósokra a 48 órás szintidő alatt légvonalban 155 kilométeres út vár. A balatonfüredi rajt után Balatonkenese, Siófok és a Tihanyi-szoros érintésével haladnak, majd Keszthelynél fordulva térnek vissza Balatonfüredre.
Legtöbbször, tizenháromszor Litkey Farkas győzött a Kékszalagon.