Sztálin sem tudta eltörölni a vasárnapot
A radikális forradalmak különös vonzódást mutatnak a naptárrendszerek átalakítására. Bár az ilyen kísérleteket általában valamilyen, az emberek életét egyszerűbbé vagy jobbá tenni kívánó reformnak állítják be, joggal gyaníthatjuk, hogy inkább a múlttal való teljes leszámolás szimbolikus gesztusaként érdemes kezelnünk. Az évek számításának átalakítása, a hónapok átnevezése, esetleg a teljes naptár átformálása mind előfordult, és közös jellemző az is, hogy általában hosszabb-rövidebb idő alatt elbuktak e reformok.
Még ezek között is különösen sikertelennek számít a szovjet naptárreform, amely annyira kaotikusnak bizonyult, hogy valószínűleg nemcsak az egyszerű emberek, de a bevezetését levezénylő bürokraták sem tudtak teljesen kiigazodni rajta.
Egységes pihenőnap helyett káosz
A dolog azzal kezdődött, hogy Oroszországban Lenin utasítására 1918 elején átálltak a nyugati világban akkor már egyeduralkodó Gergely-naptárra a szökőnapok pontatlan számítása miatt egyre nagyobb késést felhalmozó ókori Julián-naptárról. Ez még különösebb gond nélkül végbe is ment, ám 1929-ben egy Jurij Larin nevű közgazdász felvetette egy „folyamatos termelési hét” bevezetését, amely
Az ötlet elnyerte Sztálin tetszését, és ez természetesen azzal járt, hogy már 1929 nyarától el is kezdték a bevezetését. Az évet az 1929 végétől kiadott új rendelkezések szerint 12, egységesen 30 napos hónapra osztották, ezek pedig hat darab ötnapos hétből álltak. A munkások közös hétvégi pihenőnap helyett egy nekik kiosztott színkód alapján kapták meg a hét egyik napját a pihenésre. Ugyanígy a korábbi hétből ehhez képest öt naponként kaptak egy szabadnapot. Általános jelenség volt, hogy mondjuk egy házaspár két tagja nem ugyanahhoz a színhez tartozott, a tágabb családokról, baráti körökről nem is beszélve.
Sztálin belátta
Az új rendszer tehát a vasárnap vallásos hagyományainak megtörése mellett sikeresen tönkretette munkások millióinak családi, szociális életét is. Az már szinte mellékes, hogy a várt, közel 20 százalékos termelékenység-növekedésből semmi sem lett, mert az így kialakult, nem összeszokott brigádok rosszabbul dolgoztak, a gépek karbantartására pedig nem maradt idő.
Az elégedetlenség mértékét mutatja, hogy az ilyesfajta megnyilvánulásokat kevéssé toleráló sztálini rendszerben is már 1930-ban sztrájkok, lázongások törtek ki ellene, ezért 1931-től egy újabb változatot vezettek be. Visszaállt a hónapok „rendes” hossza, a heteket hatnaposra alakították, a pihenőnap egységesen a hatodik nap lett. Ez a rendszer aztán úgy-ahogy tartósnak bizonyult, de sokan ezután is igyekeztek megtartani a vasárnapot, például azzal, hogy szabadnapjaikat a régi naptár szerinti vasárnapokon vették ki, így végül röpke egy évtized után Sztálin is belátta, hogy ezt még neki is felesleges lenne erőltetnie.
1940. június 26-án a Szovjetunió végleg visszaállt a hétnapos hétre, a vasárnapok pedig visszakerültek a naptárba.
