Magyar lányt jelöltek az Év Au Pair Díjára
Mesélnél egy kicsit magadról? Hol nőttél fel, mit tanultál?
Gimnázium után Szegeden kezdtem el tanulni szociológiát, de ez pont a Covid-időszak közepére esett, és végül nem fejeztem be az egyetemet. Akkoriban kezdtem el gondolkodni azon, hogy merre tovább. Egy kollégiumi barátom mesélt nekem egy amerikai gyerektáboros munkáról, és ez nagyon megtetszett. Végül úgy alakult, hogy hazamentem, összepakoltam, és két hét múlva már egy repülőn ültem New York felé. Így kezdődött számomra az amerikai kaland és a gyerekekkel való munka.
Mi volt az, ami igazán vonzóvá tette számodra ezt az utat?
A legfontosabb a gyerekekkel való foglalkozás volt. Már gimnázium alatt is sokat vigyáztam ismerősök gyerekeire, és a saját óvodámban is önkénteskedtem nyaranta. Emellett az utazás is nagyon vonzott. A gyerektábor után barátokkal sokat utaztunk az Egyesült Államokban, de úgy éreztem, még rengeteg mindent szeretnék látni. Az au pair program tökéletes kombinációja volt a gyerekekkel való munkának és az utazásnak.
Fotó: Profimedia
Volt benned félelem, amikor egyedül vágtál bele a külföldi életbe?
Volt egy alap félelem bennem, mert korábban mindig barátokkal utaztam, most pedig egyedül érkeztem egy olyan helyre, ahol senkit sem ismertem. Az is bennem volt, hogy vajon tudok-e majd barátokat szerezni. De szerencsére nagyon gyorsan pozitív élmények értek, és hamar kiderült, hogy nem leszek egyedül.
Milyen volt az első találkozás a fogadócsaládoddal?
Nagyon pozitív élmény volt. Már az első pillanattól kezdve nagy szeretettel fogadtak. Általában kicsit visszafogott vagyok új környezetben, de velük azonnal kényelmesen éreztem magam. Az első napokban a szülők megmutatták a napi rutint: a gyerekek ruháinak mosását, a játékok elpakolását, a napirendet. Mivel minden nap vezetek is, azt is begyakoroltuk, hogy merre kell menni a környéken. Nagyon gyorsan kialakult a közös ritmusunk.
Mesélnél a gyerekekről, akikkel foglalkozol?
Három kislányra vigyázok. Az ikrek idén áprilisban lesznek ötévesek, van egy idősebb nővérük is, ő hét éves lesz nyáron. Amikor megérkeztem, az ikrek még csak háromévesek voltak, a nagyobbik kislány pedig öt. Természetesen az elején volt egy kis idő, amíg megszokták, hogy új au pair érkezett, de ez teljesen természetes. Nagyon hamar kialakult köztünk a kapcsolat.

Fotó: Profimedia
Hogy néz ki egy átlagos napod?
A nagyobbik kislány reggel nyolctól délután háromig iskolában van. Napközben az ikrekkel vagyok otthon: játszunk, rajzolunk, gyakran csinálunk iskola-előkészítő feladatokat. Ebédet is készítek nekik. Délután elmegyünk a nagyobbikért az iskolába, és általában valamilyen program következik: könyvtár, sport, torna vagy fociedzés. A host szüleim mindketten helikopterpilóták, ezért a munkarendjük elég változó, de a napi rutinunk ettől függetlenül jól működik.
Mit csinálsz a szabadidődben?
Általában a hétvégéim szabadok. Edzőterembe szoktam járni vagy sétálni a parkban. Mivel Alabama egy kisebb városában lakom, nincs túl sok au pair a környéken, de sok időt töltök a fogadócsaládommal. Gyakran együtt megyünk bevásárolni vagy kirándulni, de a többi gyerek szüleivel, sőt nagyszüleivel is nagyon jóban vagyok.
Mesélj egy kicsit a Cultural Care Au Pair programról, amin keresztül kint vagy!
A Cultural Care Au Pair egy nemzetközi kulturális csereprogram, amely 18–26 év közötti fiataloknak, ad lehetőséget, hogy egy amerikai fogadócsaládnál éljenek. Így azzal foglalkozok, amit szeretek, miközben tudom fejleszteni az angoltudásomat, megismerhetek egy új kultúrát. A program részeként a szállás, az ellátás és egy saját szoba biztosított a fogadócsalád otthonában.

Fotó: Profimedia
Idén jelöltek az Év Au Pair Díjra. Hogyan történt ez?
Én nem tudtam arról, hogy van ilyen nevezési lehetőség, így számomra meglepetés volt, amikor a fogadó anyukám jelezte, hogy látta a felhívást az Instagramon és szeretne jelölni engem. Képeket kellett feltöltenünk a gyerekekkel, ő pedig írt egy esszét arról, milyen a közös életünk. Egy este együtt válogattuk a fotókat, majd elküldtük a jelentkezést. Nem sokkal később kaptunk egy e-mailt, hogy bekerültem a toplistás jelöltek közé. Nagyon meglepődtem és nagyon örültem neki.
Mit adott neked eddig ez az élmény?
Azt szoktam mondani, hogy nemcsak egy külföldi élményt kaptam, hanem egy második családot is. Otthon három fiútestvérem van, mindig szerettem volna kishúgokat – most pedig lett három. A fogadócsaládommal nagyon szoros a kapcsolatunk, és már azt tervezgetjük, mikor tudnak majd ellátogatni Magyarországra, miután én hazajövök.
Mit üzennél azoknak a fiataloknak, akik gondolkodnak az au pair programon?
Azt, hogy mindenképpen érdemes belevágni. Ez egy olyan lehetőség, ami nemcsak utazást és élményeket ad, hanem rengeteget tanít az embernek saját magáról is. Új kultúrát ismersz meg, fejlődik a nyelvtudásod, és olyan kapcsolatokat építhetsz, amelyek akár egy életre szólnak. Számomra ez tényleg az egyik legjobb döntés volt.
The post Magyar lányt jelöltek az Év Au Pair Díjára first appeared on nlc.