Megasztár-győztesből A Nagy Duett sztárja: Lengyel Johanna ifj. Schóbert Norbiról és Marics Petiről is őszintén beszélt az nlc-nek – interjú

Hat év telt el a Sztárban Sztár leszek! és a Megasztár győzelmed között. Ha visszatekintünk, mennyiben volt más az akkori élményed a mostanihoz képest? 

Mivel a Sztárban Sztár leszek! volt az első tapasztalatom a showbusiness világában, bevallom, kicsit ijesztő volt. Addig csak hobbi szinten énekeltem, még nem is igazán tudtam, hogy énekes szeretnék-e lenni, csak éppen ráértem, és nem nagyon tudtam, mit kezdjek magammal. Mivel a gimiben drámatagozatos voltam, a musical, mint műfaj közel állt hozzám, a műsor egyfajta mókás kísérlet volt: belebújhattam mások bőrébe, és kipróbálhattam, tetszik-e ez a világ, vagy maradjak inkább az akadémikus pályánál – ugyanis, ha nem jön az éneklés, én most régész lennék. Ott még nem volt meg az a konkrét cél, ami a Megasztárban, ahol már tudatosan terveztem: nem is feltétlenül a győzelem volt a fő cél, hanem az, hogy a döntőig eljutva minél többet megmutathassak magamból.

Mi történt veled ebben a két műsor között eltelt hat évben, hogy úgy érezted: eljött a pillanat a visszatérésre?

A kísérletezgetés szépen lassan átfordult szakmába. Az énektanárom beajánlott háttérvokálosnak, aztán jött a következő felkérés, aztán még egy – és egyszer csak azt vettem észre, hogy ez már nem hobbi, hanem full-time ezt csinálom. Elfogadtam: nincs mese, énekes vagyok. A Covid alatt kezdett el bennem érni a gondolat, hogy saját dalokat írjak. Sokan kérdezték, miért nem futottam be korábban, erre az a válaszom: nem akartam azelőtt befutni, hogy pontosan tudjam, mit szeretnék képviselni előadóként. Nem akartam csak úgy kiállni a színpadra, hogy „helló, sziasztok, valami ilyesmire gondoltam”, hanem azt akartam, hogy megérjen bennem, hogy ki vagyok én, mi az üzenet, amit átadnék. Épp összeállt bennem hogy mit szeretnék és hogyan, és készen álltam rá, hogy végre megvalósítsam a terveimet, amikor jött a Megasztár. Úgy éreztem: ez lehet az a bizonyos nagy lehetőség, ami felpörgetheti a dolgokat.

A Megasztár alatt Marics Peti volt a mestered. Hogyan segített ő abban, hogy végül megnyerd a versenyt? Mit adott hozzá a felkészülésedhez?

Nekem egy olyan útmutatásra volt szükségem, hogy valaki lássa és megérti, amit csinálni szeretnék, és ebben tökéletes volt a Peti. Abszolút megértette, elfogadta, és végig támogatta. Amikor kételyeim voltak, tök jól megerősített. Nem arra volt szükségem, hogy énektechnikailag segítsen, hanem inkább a tapasztalataiból adódó lelki és szakmai támaszra. Végig nagyon jó meglátásai voltak, és ami fontos: őszinte. Tudtam, hogy ahogyan próbákon reagál a produciómra, az valid. Ha bejött neki valami, csak annyit mondott: „Jól van, Johikám, ez akkor így megvan.” Ilyenkor pontosan ennyire van szükségem: mert hiába tudja az ember, mit akar, mindig vannak a kételyek. Amikor valami nagyobb falatnak tűnt, és kicsit szétestem, ő továbblendített: „Te tudod ezt!” „Ez tök jó!” – és már haladtunk is tovább. Sokszor kiállt értem akkor is, amikor támadtak, hogy én már „profi” vagyok: a show-ban is elmondta, hogy igen, én ezen dolgoztam hat évig, és pont azért jöttem ilyen felkészülten, hogy megvalósíthassam azokat a produkciókat, amiket megálmodtam.

A Döntőben duettet énekeltek Marics Petivel (Fotó: TV2 / press.tv2.hu)

Tehát, bár volt színpadi rutinod, számos feladat komoly kihívást jelentett.

Abszolút! Figyeltem rá, hogy ne csak a rutint hozzam. Olyan kihívások elé állítottam magam, amikben nem volt tapasztalatom – például az, hogy ennyit táncoljak éneklés közben. Két hónapig edzettem rá, hogy ne hallatszódjon a hangomon az ugrálás. Minden mozdulatot megkoreografáltam, egészen a mimikámig, hogy aztán az adott pillanatban elengedhessem és megélhessem. Én mindig túlkészülök, hogy legyen miből lazulni, és ne egy hideg, kicentizett robotos dolog legyen a vége, de koherens legyen az összhatás.

Jelenleg a Nagy Duettben láthatunk Ifj. Schobert Norbi oldalán, ahol egy kicsit te is mesterszerepbe kerültél. Milyen ezt a másik oldalt megélni?

Mivel én is 4-5 évig tanítottam éneket, egyáltalán nem idegen, hogy valakinek segítek. A színpadi éneklésre szerintem elsősorban mentálisan és lelkileg kell készen állni, a technika sokszor másodlagos. Norbinál sem csak a technikára megyünk rá, hanem hogy mit engedjen el, mire ne feszüljön rá. Egyébként sokszor magamra ismerek benne: ő is maximalista, nagyon szorgalmas, nem kell rugdosni, hogy gyakoroljon. Sokan nem látják, de Norbi hétről-hétre eszméletlen melót tesz a feladatokba. Nem érzem azt, hogy egy amatőrrel állnék a színpadon, hanem nagyon is egy szinten vagyunk, mint duettpartnerek. Ez nekem is izgalmas, mert olyan produkciókat tudunk összerakni, amitől én is fejlődök. Olyan ez, mintha minden nap egy olyan játszótérre mennék, amit énekeseknek raktak össze: kipróbálhatok olyan stílusokat – dance musicot, hip-hopot, rapet vagy rock and rollt –, amiket a saját brandemben soha nem csinálnék. Élvezem a kísérletezést.

Említetted, hogy maximalista vagy, rendkívül ügyelsz a részletekre, aprólékosan kidolgozol minden előadást. Honnan jön ez a hihetetlen tudatosság és fegyelem: a természeted része, otthonról hozod, vagy az évek során kialakult igényesség?

Ez nagyrészt a tornász múltamból jön. Hatéves koromtól élsportoló voltam, ritmikus gimnasztikáztam. Ott nagyon korán önállósodtam, egy idő után egyedül utaztam külföldi versenyekre. Ebben a sportágban, ha egy centivel lejjebb viszed a karod az előírtnál, az hibapont – valószínűleg innen hozom ezt a rendszerszemléletet. Bár elég jól haladtam, jöttek az eredmények, tizenévesként már a felnőttekkel edzettem, végül aztán a fizikai terhelés és a lelki nyomás miatt 12-13 éves korom között abbahagytam. Nem volt könnyű döntés, hiszen lőttek az olimpiai álmaimnak, de egy évre rá megtaláltam az új szerelmemet, ami újabb életcélt hozott: az éneklést. Azt hiszem, ezért nincs bennem félelem a jövővel kapcsolatban: tudom, hogy ha egy kapu bezárul, mindig nyílnak újabbak. Nem stresszelek a karrieremen sem, hagyom, hogy organikusan alakuljon minden.

A Megasztár óta egy igen feszített tempóban létezel, hogy bírod a gyűrődést?

Bevallom őszintén, elég fáradt vagyok. A Megasztár óta egy napot sem pihentem, előtte pedig végignyomtam a nyári szezont 50 koncerttel, pár hónapja pedig a hamarosan megjelenő albumomon is dolgozom. Valójában furcsa kettősség van bennem: egyszerre vagyok borzasztóan fáradt, de közben imádom ezt a pörgést. Mostantól a saját zenekarommal járom az országot, élő koncerteken láthat minket a közönség. Viszont elhatároztam, hogy áprilisban kiveszek két hetet: elmegyek egy meleg, párás, tengerparti helyre, ahol a hangom is regenerálódhat. Ilyenkor telefondetoxot tartok, keresek egy puritán kis falut, ahol technológia nélkül, a jelenben tudok létezni. Ez tölt fel igazán.

9 fotó