Ő Janicsák Veca párja: már négy éve együtt vannak
Janicsák Veca hosszú ideig nem beszélt arról, miként talált rá újra a szerelem, különösen egy olyan időszak után, amikor úgy érezte, végleg lemondott róla. Az énekesnőt korábban sokan álompárként emlegették volt férjével, Ladányi Jancsó Ábel, akit a nézők az Ázsia Expressz második évadából ismerhettek. 2016-ban megszületett kislányuk, Emma, ám a kezdeti harmónia után komoly válság következett. Bár 2017-ben kimondták a boldogító igent, három év házasság után, 2020-ban végleg elváltak útjaik.
A szakítás hírét az énekesnő csak később osztotta meg a nyilvánossággal. Egy interjúban úgy fogalmazott: nem hibáztatja volt párját, hiszen egy kapcsolat mindig két emberen múlik, de ha a test ennyire erőteljesen jelez, az biztos jele annak, hogy valami nincs rendben. Ebben az időszakban nemcsak magánéleti krízissel, hanem súlyos betegséggel is szembe kellett néznie: daganatos megbetegedést diagnosztizáltak nála – mondta a Hevesi podcastben, amit a story.hu szemlézett. A sokkoló hírt egy hétvégi telefonhívásból tudta meg, az orvos azonnali műtétet javasolt. A beavatkozás és a kezelések szerencsére sikeresek voltak, ma már teljesen felgyógyult.
A nehézségek után új fejezetet nyitott: pszichológia szakra jelentkezett, és felvételt is nyert. A döntés katartikus élmény volt számára, egyben szimbolikus újrakezdés. Úgy érezte, ha valami hiányzik az életünkből, bátorság kell az irányváltáshoz.
Fotó: Birton Szabolcs
A szerelemben azonban ekkor már nem hitt. Saját bevallása szerint „nagymamaéletet” élt, bulik helyett otthon töltötte az estéit. Amikor végleg beletörődött, hogy ez az életterület lezárult, váratlan fordulat történt: egy sikeres operaénekes, Boncsér Gergely üzent neki. A hosszú, személyes hangvételű levél felkeltette az érdeklődését, az első találkozás pedig mindent eldöntött.
Szerelem volt első látásra. A kémia rögtön működött. Ennek már négy éve. Szép lassan kialakult minden. Egy mozaikcsaládban élünk. Én tényleg nem hittem volna, hogy még egyszer szerelmes leszek, de így lett
– vallotta be az énekesnő.