„A döntés végleges” – megszólalt a válásról a Nyerő Páros sztárja, Simon Attila
Mint arról beszámoltunk, válik Simon Attila és Simon Erika. A 43 éves futballista és párja kapcsolata több mint 20 év után véget ért. Simon Attila a Blikknek elárulta, mi a következő lépés.
Elmondása szerint a döntés végleges, annak ellenére, hogy a válópert még nem adták be. A döntés közös megegyezés eredménye – hangsúlyozta Simon Attila – , a legfontosabbnak azt tartják, hogy a két gyerekünk (a 15 éves Liliána és a 11 éves Jázmin) semmiben se szenvedjen hiányt ezután sem, a körülményekhez képest pedig arra törekszik Erikával, hogy jó barátságban maradjanak.
„Bízom benne, hogy ha ez mindkettőnkben leülepszik, akkor tudjuk egymást barátként kezelni, segítjük egymást. A gyerekek pedig örök kapocsként maradnak kettőnk között. (…) Szeretnénk intelligens módon rendezni mindent, nem akarok belemenni semmilyen sárdobálásba. (…) Ez a mi dolgunk, és nem tartozik senkire. Mind a ketten tettünk azért, hogy idáig eljussunk, de szeretnénk méltóságteljesen lezárni ezt a kapcsolatot” – jelentette ki Simon Attila, aki arról is beszélt a lapnak, hogy a döntésük egy folyamat része volt, amit próbálnak jól kezelni.
Simon Attila tévés szereplései:




Ami a gyerekek felügyeletét illeti, elmondta, hogy a döntést a gyerekekre is bízzák, de igyekeznek fele-fele arányban megosztani, hogy a gyerekek ebben sem szenvedjenek hiányt. „Mind a két helyen lesznek, ahol épp jól érzik magukat” – magyarázta
Simon Attiláék párterápián is voltak
Mint ismert, a házaspár kapcsolata az utóbbi években nem volt zökkenőmentes, de mindent megtettek azért, hogy a házasságukat megmentsék. „Mi igen vehemens pár vagyunk minden téren, ez pedig nem csillapodott a mai napig sem. De akkoriban, 6 éve félrecsúszott köztünk a kommunikáció, személyeskedtünk veszekedés közben, szavakkal bántottuk egymást, Erika besokallt. Komoly veszélybe került a kapcsolatunk, és bár nem költöztünk szét, nem volt köztünk intimitás. Ez komolyan megijesztett. Figyelmesebb lettem, a beszédstílusomon is változtattam. Én javasoltam, hogy menjünk el párterápiára is. (…) Kínkeserves 8 és fél hónap volt, mire újra egymásra találtunk, és kezdtünk újra összecsiszolódni” – vallotta be Simon Attila egy 2024-es interjúban.
Kiemelt fotó: Sajtóklub
The post „A döntés végleges” – megszólalt a válásról a Nyerő Páros sztárja, Simon Attila first appeared on nlc.