A kiabálós nénit idegesítették a hangosan játszó gyerekek, ezért lelőtte a családanyát – Aki megnézi, sosem feledi az Oscarra jelölt A tökéletes szomszédot
Induljunk itthonról – nem csupán azért, ami miatt áttételesen hazánkhoz is köthető a film, nevezetesen, hogy a sztori negatív hősét Susan Lorincznek hívják, s bár bizonyíték nincs rá, könnyen lehet, hogy a hatvanas éveiben járó nő magyar származású. Hanem azért is, mert létezik egy közel 40 éves magyar mozgókép, amelynek története mintha A tökéletes szomszédra mutatna egy Kádár-kori, optimista verziót: a Micike és az Angyalok 1987-ben készült, igen kedves ifjúsági tévéfilm, amely arról szól, hogy egy frusztrált hölgy (Békés Itala) mindent megtesz azért, hogy a birtokában lévő szomszéd telken megszüntesse a gyerekzsivajt – a bosszúságot okozó srácok (élükön a címbe foglalt Angyal-testvérekkel) azonban nem hagyják magukat, „elrabolják” a Csontrakétának csúfolt néni Mici nevű macskáját, hogy aztán szerencsés megtalálóként jelentkezzenek. Természetesen azért, hogy cserébe ismét játszhassanak az időközben elzárt területen. Ebben a filmben aztán minden jóra fordul, a nő a végére megváltozik, süteménnyel kínál mindenkit, s elfogadja: a kölykök hangoskodása csak azt jelzi, hogy környezetében rendben zajlik az élet.
Fotó: Netflix
Lövés a csukott ajtón keresztül
Nos, ugyan A tökéletes szomszéd a filmes happy endek országában játszódik, ilyen feloldást hiába is várnánk tőle (bár cicája itt is van a néninek, talán több is), de a konfliktus nagyon hasonló: a Marion megyei Ocala városának egyik utcájában az évekig tartó, aztán tragédiába forduló összetűzéseket is egy házon kívüli tisztás okozta. Susan Lorincz egy idő után heti rendszerességgel riasztotta a rendőröket, mert állítása szerint a környékbeli gyerekek zavarták a nyugalmát – pedig, mint ez elég hamar kiderült, a kérdéses terület egésze nem is az övé, így nem is tilthatná ki a srácokat onnan. A vita elfajulását az egyébként rendre lelkiismeretesen eljáró rendőrök se tudták megakadályozni, így miután Lorincz hozzávágta az egyik kisfiúhoz annak görkorcsolyáját, a felháborodott édesanya, a 35 esztendős Ajike Shantrell Owens bedörömbölt a szomszéd házába – aki a csukott ajtón keresztül meglőtte őt. Owens néhány óra múlva belehalt sérüléseibe. Az eset megrázta az országot, és kezdetben a legnagyobb felháborodást az okozta, hogy a rendőrség nem rögtön vádolta meg gyilkossággal Lorinczet, aki a hatályos fegyverviselési törvények mögé bújva igyekezett kvázi önvédelemmel magyarázni tettét. A nyomozók azonban kicselezték és többszörös kihallgatása során szembesítették vallomása ellentmondásaival. Tárgyalásra ment az ügy, a bíróság elítélte, 25 évet kapott.
Geeta Gandbhir egyértelműen az amerikai fegyverhasználati szabályok elkeseredett kritikájának szánta filmjét, amely azért is tud nagyon izgalmas lenni, mert a kisebb időugrásokat leszámítva olyan hatást kelt, mintha csak egymás mögé illesztették volna az ügyben érintett rendőrök testkameráinak és a különböző ipari rögzítők felvételeit. Amiben nyilván van is igazság, de 2026-ban hadd ne kelljen hangsúlyoznom, hogy egy nyersanyagból hányféle vágatot lehet készíteni, ezt tapasztaljuk nap, mint nap. Tekintettel arra, hogy a megejtően türelmesnek és pszichológiailag is felkészültnek tűnő járőrök az évek során számos alkalommal kiszálltak a helyszínre és beszélgettek az ügy szereplőivel, gyerekekkel, szüleikkel, s természetesen a hatóságokat igencsak manipulatívan tájékoztató, egyre kiszámíthatatlanabbnak tűnő Lorinczel is, a film aprólékos gonddal képes bemutatni a környék lakóit. Bár nem tud és nem is akar az összes kérdésre választ adni, a nézőnek az lehet az érzése, hogy ennél körültekintőbben aligha lehetett volna feltárni ezt a történetet.
Tökéletes szomszéd: a félelem, vagy a gyűlölet volt a tettes?
Amennyire ez ízléses lehet, az áldozat Ajike és családja mellett az agresszor Lorincz igazával is foglalkozik a film – ami az etikai normák betartása mellett azért is fontos dolog, mert a kirajzolódó konfliktusban fontos szerephez jut a fehér nő feltételezhető rasszizmusa és paranoiája, pontosabban az a torz kép, ahogy ő látta magát és a többieket. A film címe is tőle származik – hiszen Lorincz mondja magáról az egyik felvételen, hogy ő igazán tökéletes szomszéd lehetne, elvégre egész nap csak otthon ülne és dolgozna, semmi baj se lenne vele, de a gyerekek borzalmasak, nem hagyják élni. És semmi más megoldás sem érdekli, csak az, hogy a ricsajozók tűnjenek el a háza mellől.
Kezdetben még a helyiek is próbálják meggyőzni arról, hogy a gyerekek csak gyerekek, sőt, még a rendőrök is megengednek maguknak néhány epésebb megjegyzést a nő irányába – aztán, ahogy egyre csak durvább lesz a helyzet, a családok is csak sodródnak a végzetes incidens felé, amelyet, bár a film befogadása közben nagyon-nagyon szeretnénk elkerülni, nem lehetett megakadályozni.
Méghozzá azért, mert Susan Lorincznek pisztolya volt. Ráadásul nem is egy. És minden bizonnyal használni akarta.
De a tökéletes szomszéd van olyan érzékeny és kényelmetlenül őszinte film, hogy néha még azt is hajlandó sugalmazni, hogy akármennyire is jogos elvárás egy felnőttel szemben, hogy felismerje lakókörnyezetének sajátosságait, és próbáljon meg bölcsen viselkedni, nincs abban semmi ördögtől való, ha valaki nem szereti a gyerekeket és nyugalomra vágyik – de elővenni egy fegyvert és elsütni azt, már messze nem az ép ésszel fölfogható kategória.
Lorincz valóban félelemből tette, amit tett, amihez makacs módon ragaszkodott a vallomása során, vagy egyszerűen gyűlölte az utca lakóit, s nagyon is átgondolta, mire készül, mielőtt meghúzta a ravaszt? A film erre is ad egy hitelesnek mondható választ, de elsősorban nem az elkövető pszichéje érdekli, hanem sokkal inkább az, hogy ha szinte szó szerint bárkinek lehet otthon lőfegyvere, s akár egy internetes kereséssel is rábukkanhat olyan jogi kiskapukra, amelyeket kihasználhat, vajon elkerülhető-e hosszú távon az erőszak által szült káosz?
A következmény: halál és gyász
A film teljesen nélkülözi az alkotói narrációt, de nem is hiányzik belőle ilyesmi – az események bemutatásának hiperrealista részletessége magáért beszél. És most nem a gyilkosságra gondolok, azt természetesen nem láthatjuk, csak a lövést halljuk, de hogy mi volt előtte és legfőképpen utána, azzal egészen felkavaró szembesülni: az a rész például, amelyben Ajike gyerekeinek apja megérkezik a helyszínre, hogy ő közölje a srácokkal, hogy édesanyjuk meghalt, olyannyira megrázó és hosszú jelenet, hogy a néző már-már túlzásnak érezheti, s bizonyosan akadnak olyanok, akik szerint a férfi és a gyerekek sokkját nem kellett volna ilyen alaposan megmutatni. Pedig Geeta Gandbhir pont azért készített erről a rémálomszerű esetről jó filmet, mert elsősorban a következményeket tartotta fontosnak ábrázolni. Azt, ami összetörte a szívét ennek az egyszerű emberekből álló közösségnek, azt, amitől még a saját rettegéseiben elveszett Lorincznek is elállt a szava, amikor a nyomozó elárulta neki a hajnali őrszobán, hogy mi lett a vége az éjszakának. A Tökéletes szomszéd – bár nem finomítja Susan Lorincz szavait és tetteit, mint ahogy azt sem fedi el, hogy a fajgyűlölet igenis rendesen és kíméletlenül fojtogatja az Egyesült Államok társadalmát ma is – nagyon markánsan egyetlen dolgot állít, ám azt minden bizonnyal Oscar-nominációt érdemlően teszi:
a fegyvertartás joga nem a biztonságot, nem a szabadságot szolgálja, hanem lehetőséget ad az erőszaknak, hogy jelen lehessen mindenhol, a leghétköznapibb nézeteltéréseinkben, a legotthonosabb tereinkben is akár. Ha egyszer úgy igazán elszabadul az erőszak, Isten óvja Amerikát. És mindenki mást is.
