„Ha mínusz 15 fokban nincs fűtés és meleg víz két hétig, az konkrétan életveszélyes állapot” – Trautmann Balázs adományokkal segíti az ukrán katonákat és a kárpátaljai civileket

Ez egy különösen kemény tél Ukrajnában: röpködnek a mínuszok, miközben az oroszok minden eddiginél intenzívebben lövik az energiahálózatot, komoly áram- és fűtéskimaradásokat okozva országszerte. Ennek hatása Kárpátalján hogyan jelenik meg?

Kárpátalja aránylag szerencsés helyzetben van. A Kárpátok hegyvonulata egyfajta természetes védővonal a keletről érkező drónokkal szemben: ezért is volt csak egyetlen rakétatámadás errefelé, amikor egy munkácsi amerikai-ukrán gyárat lőttek orosz rakétákkal. Viszont attól, hogy ezt a térséget nem lövik, az energiaproblémákból ők sem maradnak ki. Ukrajna energiahálózatának alapos szétgyepálása itt is érezhető. A helyzetet az ukrán állam tudatosan beiktatott, előre tervezett áramszünetekkel próbálja kezelni: ezek jellemzően 4 órás slotok. Négy órán keresztül van áram, aztán a következő négyben meg nincsen. Kárpátalján korábban az volt a jellemző, hogy bár bejelentették előre az áramszünetet, végül ez idő alatt is volt áram. Most már nincsen. Emiatt egyre több olyan eszközt kérnek tőlünk, amivel ezeket az áramszüneteket át lehet hidalni.

Rengeteg fűtetlen házról lehet hallani szerte Ukrajnában: sokan alig pár fokos lakásokban húzzák ki a telet. Kárpátalján is érzékelhető ez a probléma?

Ott szerencsére kevésbé. A falvakban és a kisvárosokban kisebb szeret jut a távhővezetékeknek. A nagyvárosokban viszont rengeteg a lakótelep – Kijevben például akkora lakótelepek vannak, mint fél Budapest – , márpedig

Egy erőművet nem lehet csak úgy tokkal-vonóval a föld alá, rakétabiztos helyre költöztetni: illetve talán lehet, de iszonyatos mennyiségű pénzbe, és nagyon sok időbe kerülne. Ezeket az erőműveket a Szovjetunió idején nem úgy tervezték, hogy majd egyszer lőni fogják őket. Sehol a világon nem így tervezik őket. Senki nem gondolt arra, hogy Európán belül ilyen helyzet előfordulhat. Ez most egy nagy lecke.

És idén miért súlyosabb a helyzet, mint tavaly vagy tavalyelőtt?

Mert sokkal keményebb a tél. Az oroszok nem hülyék. A meteorológusaik megmondták, hogy kemény tél jön, és pontosan tudják, hogy a kritikus infrastruktúra támadásával ilyen időjárási körülmények között tudják a legnagyobb hatást elérni. Ilyenkor tudnak igazán nagy problémákat okozni. Ugyanaz a rakétatámadás április közepén jóval kisebb kárt okoz, közben meg ugyanannyiba kerül.

Kijev polgármestere, Vitalij Klicsko felszólította a polgárokat, hogy akinek van lehetősége vidékre menekülni, az tegye meg és hagyja ott a fővárost. Volt hatása a felszólításnak? Sokan hagyták el a nagyvárosokat?

Erről személyes tapasztalattal rendelkezem. Január második felében voltunk kint Kijevben, Harkivban és Szumiban, pont akkortájt, amikor a Klicsko-féle felhívás is elhangzott. Hazafelé jövet alig tudtunk szállást találni, majd’ másfél órát kellett a bookingon vadászni, mire kaptunk szobát. Pedig mi útszéli, 2-3 csillagos moteleket keresünk, amik máskor szinte mindig elérhetők.

Sokan kiköltöztek tehát a lakótelepi részből, de ezt nem mindenki tehette meg: kell hozzá pénz, vidéki kapcsolat, mondjuk egy jó ismerős vagy rokon egy nyugat-ukrajnai faluban vagy városban, aki tud helyet biztosítani, ahol meg tudod húzni magad. És persze nem mindenki tud távmunkában dolgozni: aki a munkája miatt a városhoz van láncolva, nem tud elmenni. Ilyenkor fordul elő az, hogy az anya meg a gyerekek mennek vidékre, az apa meg ott marad a kihűlt lakótelepi lakásban.

Kijevben járva észrevehető volt, hogy kevesebben lettek?

Nem igazán. Inkább a vidéki utakon lettek érzékelhetően többen. De a nyugati részeken amúgy is érzékelhetően nő a lakosságszám: Kárpátalja lakossága 2022 óta például folyamatosan nő az átköltözések miatt.

Adományokkal teli kocsi szállítás előtt (forrás: Kárpátaljai Sárkányellátó Alapítvány Facebook-oldala)

Láttam a különféle közösségi oldalakon, hogyan próbálnak mindenféle trükkökkel valami minimális fűtést összehozni a panellakásokban.

Sok mindennel lehet próbálkozni, és próbálkoznak is, de igazán nagy változást nem fogsz egy panellakásban elérni: nem fogod húsz fokra felfűteni, de még tízre is nehezen. Talán néhány fokot lehet a hőmérsékleten emelni, de ez a maximum.

Kelet-Európában azonban a nélkülözés sajnos történelmi tapasztalat, ezért is van nagy hagyománya ezeknek a többé-kevésbé használható túlélési praktikáknak, amiket említettél.

Úgy tudom, hogy az európai országok által idén Ukrajnába szállított generátorok összteljesítménye nagyjából egyenértékű egy komplett atomerőmű blokk teljesítményével. Ezek képesek lehetnek kiváltani a kilőtt erőművek kiesett teljesítményét?

Pontszerűen tudnak segíteni. Azt már egy ideje látni lehet Ukrajnában, hogy az üzletek nagy része még a nagy áramszünetek idején is működik, és ki van világítva. Szekrény méretű generátorokat használnak, és amíg van hozzájuk dízelüzemanyag, addig termelik az áramot és életben tartják a bolt elektrotechnikai eszközeit. De ezek csak pont- vagy szigetszerű megoldások. Nagyszerű, hogy vannak, de csak vészmegoldásnak jók.

Ukrajna a Szovjetunió része volt, egy nagy, centralizált állam, és rendkívül bonyolult egy hatalmas, centralizált rendszert átalakítani decentralizálttá. Egyébként Magyarország rendszerei is nagyon hasonlóak ahhoz, ami Ukrajnában van: itt is nagy erőművek fűtik télen a lakótelepeket. Ha egy ilyet kilőnének, nálunk is több tízezer ember maradna rögtön fűtés nélkül. Ahogy a mostani háború is bizonyítja, ezek a rendszerek rendkívül sérülékenyek, és Európában is egyre többen kezdik ezt látni. Ha ez meg is változik a helyzet, az biztos, hogy nem fog gyorsan menni: egy több évtizedes átmenetben kell gondolkodni.

Más dolgokat kérnek idén az alapítványotoktól, mint a korábbi években?

Még több generátor, még több ecoflow, még több töltőállomás. Nemrég keresett meg minket egy határon túli település gimnáziumának igazgatója, hogy szerezzünk nekik egy eszközt, aminek segítségével át tudják vészelni az áramszüneteket. Jelenleg egy mérnök dolgozik a feladaton, hogy milyen eszközt vegyünk, amivel 4 órányi folyamatos üzemidőt tudunk biztosítani a keringető szivattyúknak a fűtésrendszerhez. A fűtésrendszerekről tudni kell, hogy nem a kazán a legnagyobb fogyasztójuk, hanem a keringető szivattyú, ami a meleg vizet keringeti a rendszerben. Ezek drága megoldások, mi pedig nem végtelen pénzből gazdálkodunk: költséghatékony, de hatékony megoldást kell találnunk. Az elsődleges szempont sosem az ár, hanem az, hogy segítsünk. Fontos, hogy azt vigyük ki, amire tényleg szükség van, és ez rengeteg kommunikációt igényel.

Trautmann Balázs (fotó: Leéb Ádám)

Tavaly vagy tavalyelőtt télen miket kértek tőletek?

A katonák körében nagy sláger volt a kémiai melegítő: tudod, amit elpattintasz, és egy darabig hőt sugároz. Ebből rengeteget vittünk ki, ahogy téli alsó öltözetből, illetve hegymászó zokniból is. Ezek olyan zoknik, amik nagy hidegben még vizesen is melegítik az ember lábát. De már akkor is vittünk generátorokat és töltőállomásokat, csak még messze nem ennyit.

Egyre többet segítünk a civil szektornak is mind Kárpátalján, mind Ukrajna más részein. Segítettünk egy Mikolajevi gyermekkórháznak, nemrég pedig egy októberben szétbombázott harkivi óvoda berendezését biztosítottuk egy amerikai csapattal. Kaptak egy új épületet a működésükhöz az önkormányzattól, mi pedig berendezzük nekik, illetve viszünk játékokat, mivel a felszerelésük nagy része megsemmisült a bombatámadás során.

A civileknek tehát főképp áramtermelő eszközöket szállítotok mostanában, de mi a helyzet a katonákkal?

A lövészárkokban is az energiából van a legnagyobb hiány. Csak abba gondoljunk bele, hogy használnak mobileszközöket, tableteket, laptopokat, éjjellátó készülékeket, drónzavaró eszközöket… Ezek mind árammal mennek. És árammal megy az összes drón is, amit használnak, illetve azok a hajlított monitorok, amin a drónkezelők dolgoznak.

Az áramtermelő eszközöket Magyarországon szerzitek be?

Az EU-ban jelenleg hatalmas hiány van belőlük, decemberben a komplett EU-s piacot kisöpörték az akkumulátoros töltőállomáspontokból. Legutóbb én is csak hosszas keresés után találtam egy túraboltban néhány elfekvő darabot. Közben azért tudomásul kell venni, hogy segélyezés szempontjából Magyarország kishalnak számít. A balti államok vagy Lengyelország civil szférája jóval nagyobb, és az ottani polgárok adakozókedve is összehasonlíthatatlanul magasabb.

Persze nagyon-nagyon hálásak vagyunk az összes adakozónknak, de mi ettől még kis halnak számítunk ezen a piacon. Nem tudunk versenyezni egy lengyel alapítvánnyal, ami lábon megvesz egy konténernyi kínai szállítmányt. Nem ugyanabban a ligában játszunk. Én akkor vagyok boldog, ha aránylag gyorsan teljesíteni tudom a hozzám beérkező kárpátaljai, illetve más kéréseket. A Sárkányellátóval picik vagyunk és valószínűleg picik is maradunk. Mi helyben, falvakban, kisvárosokban, egy-egy kórháznál vagy iskolánál vagyunk igazán hatékonyak.

A sajtóban sok olyat lehet hallani, hogy más európai országokban az adományozók konkrét fegyverekre gyűjtöttek, mondjuk tankot vagy drónokat vásároltak az ukrán hadseregnek.

Más országok szabályait nem ismerem, de Magyarországon ezért letöltendő járna. Az itteni jogszabályok ezt nem teszik lehetővé. Nagyon vigyázunk arra, hogy a magyar és az ukrán jogszabályoknak megfelelően működjünk. A NAV-val például szinte napi szinten egyeztetünk, hiszen ők végzik a kiléptetésünket a határon. Sosem viszünk ki olyat, ami nálunk vagy az ukránoknál jogszabályokba ütközik. Például drónt sem vihetünk ki. Hiába vásárolhatod meg bármelyik magyar elektronikai áruházban, és ha van engedélyed, még használhatod is, a határon nem viheted át, mert felmerül a kettős felhasználás lehetősége. Ezt mi tudomásul vettük, ezért nem szállítunk drónokat. A generátor és az akkumulátoros töltőállomás viszont egy teljesen polgári eszköz, szóval ezek szállításan teljes mértékben törvényes.

Magyarország – legalábbis a kormányzat szintjén – nem épp a legbarátságosabb az ukránokkal. Mennyi idő kellett ahhoz, hogy az ukránok bízni kezdjenek a munkátokban?

Mi magánszemélyek csapata vagyunk, akik segíteni akarunk. Ezt rögtön megérezték, és azóta a tenyerükön hordoznak. Az alapítvány egy zártkörű Facebook-csoportból nőtt ki, ami kifejezetten rendvédelemmel, katonasággal és történelemmel foglalkozott.

Hálás katona a Sárkányellátótól kapott adománnyal: az alapítvány figyel arra, hogy mindig megmutassák az adományok célba érését (fotó: Sárkányellátó FB-oldala)

Ha jól tudom, korábban haditudósítóként dolgoztál.

Katonai újságíró voltam. Először Fegyáéknak (Fegyir Sándor, aki jelenleg Ukrajna magyarországi nagykövete – a szerző) és a 68. önálló területvédelmi zászlóaljnak – amit egyébként Kárpátaljai sárkányoknak hívnak, és innen jött a mi nevünk is – segítettünk. Nyitottam egy számlát, megírtam, mikre lenne szükségük a katonáknak, és az első egymillió forint 28 óra alatt jött össze. Egy nevemre szóló számlára, teljesen bizalmi alapon. Éreztük, hogy ezt a bizalmat fenn lehet tartani: ezért vagyunk nagyon átláthatók pénzügyileg.

A bizalomnál pedig nincs fontosabb. Ha kiírjuk, hogy kértek tőlünk három generátort, kérlek küldjetek támogatást, az emberek tényleg küldenek. És ez azért van, mert tudják, hogy amit adnak, az valóban jó helyre kerül. Fényképekkel, videókkal bizonyítjuk, illetve megmutatjuk azt a sok-sok köszönőlevelet is, amit kapunk. Működik a dolog, miközben az átláthatóság mellett arra is vigyázunk, hogy teljesen politikamentesek legyünk.

Lehet politikamentesen működni egy ennyire átpolitizált közegben?

Lehet. Nem kívánunk kapcsolatba lépni miniszterekkel és politikusokkal. Mi óvodavezetőkkel, iskolaigazgatókkal, kórházak osztályvezető főorvosaival állunk kapcsolatban.

Sosem kaptatok még támadást a munkátok miatt?

Soha. Nem kívánunk beszállni sem a magyar bel-, sem a magyar külpolitikába, nem szeretnénk azt semmilyen szinten befolyásolni. Egyetlen feladatunk van, hogy segítsünk azokon, akik hozzánk fordulnak segítségért, és persze mindig leellenőrizzük azt, aki segítséget kér. Ha valami gyanús, arra mindig rákérdezünk. Háború van, az ilyen szituációkban mindig akadnak ügyeskedők, akik próbálnak visszaélni a helyzettel.

Minket Magyarországon és Ukrajnában is békén hagynak. Ukrajnába mindig magyar rendszámú autóval járunk, amit elég feltűnő magyar és ukrán díszítéssel látunk el, a Kárpátaljai sárkányok jelével. Lekopogom, de egyetlen rossz szót nem kaptunk, nem volt betört kocsiablak vagy kiszúrt kerék sem.

Ha jól tudom, a katonák közül már jó ideje nem csak a 68-asokat támogatjátok.

Az első csomagjaink még nekik mentek. Aztán rajtuk keresztül elkezdtek más katonai alakulatok is jelentkezni, illetve mivel a katonák nemcsak katonák, hanem hazaérve civilek is, ők ajánlottak bennünket a különféle civil intézményeknek. Tudják rólunk, hogy nem ezek a tévé előtt ülő típusú adományozók vagyunk, hanem kivisszük és megcsináljuk, amit meg kell.

Gondolom mindig jóval több a kérés, mint amennyit teljesíteni lehet. Hogyan súlyoztok?

Ez a része a legnehezebb. Hálistennek a katonák általában csomagokat kérnek. Mondjuk szólnak, hogy kellene 15 laptop. Mi tudunk szerezni ötöt, és ha nem is oldottuk meg minden gondjukat, legalább valamennyit tudtunk segíteni. Természetesen az SOS kérések előnyt élveznek. Amikor Mikolajiv Központi Gyerekkórházának rehabilitációs osztályán volt szükség plusz nagy teljesítményű, akkumulátoros töltőállomásokra, az egyértelmű előnyt élvezett. Nem hagyhatjuk, hogy a kórtermekben a gyerekek számára ne legyen fűtés: ezt például egy másfél hetes projekt volt megoldani. De hasonlóan sürgős kérés volt az is, amikor egy katonai alakulat állásait teljesen szétlőtték, minden technikai eszközük odaveszett, és ezt minél gyorsabban pótolni kellett. Generátor, töltőállomás, rádiókészülék: vittünk mindent.

Mindig furcsa azt olvasni, hogy a katonák felszereléseit nem az állam, hanem ők maguk, illetve az őket segítő civilek vásárolják. Miért van ez így?

Nincs a világon olyan hadsereg, aminek minden alakulata tökéletesen fel van szerelve, és ez pláne igaz Európa keleti felén. A Magyar Honvédségben is változó az egyes alakulatok felszereltségi szintje a technikai eszközök szempontjából. Az ukrán alakulatok gyakran kvázi szponzorokat keresnek, hogy jobb felszerelésük lehessen a fronton. A 68-asok jelenleg például kiemelten jól felszerelt alakulatnak számítanak, mivel elkezdtünk velük együttműködni és hatékonyan tudtuk őket segíteni. De akadnak olyan egységek, akik kimondottan nehéz helyzetben indulnak a frontra.

Sokszor a katonák a saját zsoldjukból vesznek maguknak felszereléseket. De ez nem egyedi dolog: amikor haditudósító voltam Afganisztánban, a magyar katonák is csomó dolgot maguknak vettek a térdvédőtől kezdve egészen a maroklőfegyverek tártáskájáig. Ukrajna egyébként teli van katonai boltokkal. Gyógyszertárból és katonai boltból van a legtöbb. Ha a katonának van pénze, bármit tud venni magának. Sokszor a családja, vagy a nyugaton élő barátai gyűjtik össze a pénzt a felszerelésére.

Trautmann Balázs (fotó: Leéb Ádám)

A magánszemélyek mellett cégek is adományoznak nektek?

A magyar cégek ebben az érzékeny helyzetben nagyon óvatosak, és mi ezt megértjük. Van néhány cég, amelyik teljesen nyíltan támogat bennünket, és akad olyan is, ami csendben segít, és mi ezért nagyon hálásak vagyunk.

És mi nemcsak az anyagi támogatásért vagyunk nagyon hálásak, hanem a támogatóink olyasfajta nélkülözhetetlen tudásáért is, amit a rendelkezésünkre bocsátanak. Nemrég például kiírtam, hogy „Kedves sárkányetetők! Egy 2016-os Ford Rangerre kéne téli gumikat venni. Nem értek hozzá, mit vegyek rá?” A poszt alatt kisebb fajta kommentháború alakult ki, hogy melyik gumi a legjobb. Megvártam, mire megállapodnak valamiben, aztán elmentem és megvásároltam.

Gyakorlatilag elvégzik helyettünk a szakértői és a kutatómunkát, és ez felbecsülhetetlen segítséget jelent. Amikor egy ukrán orvos ír nekünk, hogy mire lenne szükség az osztályán, hiába fordítom le az üzenetét AI segítségével, nem biztos, hogy tudom, mi lenne számára a megfelelő eszköz. Ezért csodálatos, hogy vannak orvos segítőink is, akik ilyenkor értelmezik az üzenetet, majd elmondják, pontosan mit kell vennem és hol szerezhetem be. Most például egy Németországban élő mérnök segített abban, hogy kiszámolta: mennyi energiára lesz szükségünk egy iskola fűtésrendszerének működtetéséhez.

És vannak olyan adományozóink is, akik nem pénzzel és nem tudással, hanem tárgyi adományokkal segítenek. Egy nagy cég felsővezető beosztású szakembere például mellékállásban chilitermesztő, és régi, kedves támogatónk. A fronton lévő katonák gyakran kérnek tőlünk fűszereket, és eleinte Erős Pistát küldtem nekik, de jelezték, hogy nekik az nem elég erős, szendvicsre kenve eszik. Viszont amikor küldtem az ő chilikrémjéből, rengeteg dicséretet kaptunk. Néha egészen furcsa helyekre lehet eljutni a segélyezéssel: sosem gondoltam volna, hogy egy erős chilikrémmel fogunk egy tüzérdandár katonáinak hatalmas örömet okozni.

Mennyi időt töltesz Ukrajnában egy évben?

Átlagosan havi 3-4 alkalommal utazom, ezek döntő többsége egynapos út Kárpátaljára. 16 óra alatt oda-vissza megfordulunk. Amikor Mikolajivba megyünk a Fekete-tengerhez, az olyan 4 nap, ha meg keletre, az beletelik 6 napba is.

Ezek az útjaid nem veszélyesek?

Nem keressük a veszélyt. Ha légiriadó van valahol – és véletlenül nem alszom át, amire volt már példa – , akkor én is mindig lemegyek a bunkerbe.

Persze lehet az ember rossz helyen rossz időben. De a frontra például sosem járunk ki, mert tudjuk, hogy ott csak koloncok lennénk a katonák nyakán. Bénák vagyunk, nem tudjuk, mire kell figyelni, ezért vigyázniuk kéne ránk, és van ott problémájuk enélkül is elég. Maximum 20-30 kilométerre közelítjük meg a frontot, találkozunk a katonai terepjárókkal, őt átveszik az adományt, megköszönik, fényképezkedünk, aztán mindenki megy a dolgára.

Egyszer sem kerültél kint nagy veszélybe?

Amikor legelőször a front közelében jártunk, volt egy érdekes kalandom nem messze Szumitól. Azt mondták a drága cukormókus katonák, hogy kövessem a terepjárójukat a kocsimmal, és megmutatják, hol tudom lerakodni az adományt. Ők ketten ültek egy üres terepjáróban, én meg egy csurig megpakolt Mercedes Sprintert vezettem. 130-al száguldottak előttem egy keskeny, iszonyú jeges úton az erdőben. Életemben nem féltem ennyire. Azt gondoltam, hogy a kocsi biztos megcsúszik, én meg 130-as tempóval telibe kapok szemből egy fenyőfát. Szerencsére túléltük a dolgot. A mi munkánk egyáltalán nem hősies. A legveszélyesebb a fáradtság az utakon, mert a vezetés közbeni elalvás tényleg életveszélyes.

Az ukránok hisznek abban, hogy hamarosan véget érhet a háború? Mit tapasztaltál?

Egyben biztos vagyok: ezt a háborút senki sem szereti Ukrajnában. Egyetlen egyenruhással vagy civillel sem találkoztam még, aki szeretné azt, ami most van. Nem biztos, hogy reálisnak látják, hogy egy éven belül vége legyen, de az biztos, hogy reménykednek benne. A világpolitika elmúlt egy éve olyan fordulatos volt, hogy igazából bármi elképzelhető. Nehéz most szilárd forgatókönyvekben gondolkodni. Igen,

Teljesen érthető módon az szeretnének bizonyos garanciákat kapni, hogy ha végre megszületik a békekötés, utána ne törhessen ki újból a háború.