azkomgec logo
azkomgec.hu
azkomgec logo
azkomgec.hu

A szívbetegséget kockáztatod ezzel az alvási szokásoddal

2 megtekintés
NLC
Család szívbetegség cirkadián ritmus melatonin alvás
Blurred placeholder

Sokan nem szeretik teljes sötétségben álomra hajtani a fejüket, akár biztonsági, vagy lelki okok miatt is. Az égve hagyott lámpák, beszűrődő közvilágítás, világító tévéképernyő által kibocsátott intenzív fénynek való kitettség azonban komoly kockázatot jelenthet. Egy a Jama Network Open című folyóiratban megjelent tanulmány szerint az alvás közben érzékelt fény növelheti a szív- és érrendszeri megbetegedések kialakulásának esélyét, ami a vezető halálokok egyike. Kutatók szerint a rendszeresen felkapcsolt lámpa mellett alvóknál

  • a szívelégtelenség kialakulásának kockázata 56 százalékkal,
  • a koszorúér-megbetegedéseké 32 százalékkal,
  • az agyvérzésé pedig 28 százalékkal nőhet.

Rengeteg alvás adatot rögzítettek

A kutatás közel 89 ezer résztvevőjének egészségügyi adatait a UK Biobank egy csuklóra tett eszközzel rögzítette, 00:30 és reggel 6:00 között. A szakemberek összesen 18 millió órányi adatot elemezhettek a fénynek való kitettség és az emberi szervezet egészségére gyakorolt hatásai közötti összefüggések feltárásához.

Kockáztatod a szívbetegséget ezzel az alvási szokásoddal

Az intenzív fény gátolja az alvást elősegítő agyi hormon, a melatonin termelődését. Az okostelefonok és számítógépek kék fénye is megzavarhatja a folyamatot, érdemes ezeket már lefekvés előtt fél órával letenni.

A cirkadián ritmus sok életfunkciót befolyásol

A cirkadián ritmus a szervezet minden sejtjében jelen lévő, 24 órás biológiai ciklus, ami a szív– és érrendszer működését is befolyásolja. A belső időzítő irányítja az alvás és ébrenlét váltakozásának ritmusát. A világosság az aktivitás, a sötétség pedig a pihenés és az elalvás jelzése számára. A fény A cirkadián ritmus felborulása bizonyítottan hozzájárulhat például az anyagcsere-zavarok kialakulásához. Az sem kizárható a kutatók szerint, hogy a szervezet az éjszakai fényt stresszorként érzékeli. Emiatt megemelkedhet vagy szabálytalanná válhat a pulzusszám, és a stresszhormon szintje is növekedhet.

Így lesz pihentető az alvás

A glükóz- és az inzulinszint is változhat, sőt gyulladásos folyamatok is beindulhatnak, ami hosszú távú egészségügyi kockázat. A sötétítőfüggönyök és alvómaszkok emiatt segítik a pihentető és egészséges alvást. Ha pedig mindenképpen felkapcsolt lámpa mellett aludnunk, ajánlott meleg színhőmérsékletűre cserélni az izzókat.

via

Kép: Pixabay

The post A szívbetegséget kockáztatod ezzel az alvási szokásoddal first appeared on nlc.

Kapcsolódó cikkek