Kiderült: Ezek a hölgyek versengenek Stohl András szívéért A Nagy Ő-ben!
Megszámolni is nehéz lenne hány különböző szerepben láttuk már Stohl Andrást: sorozatban, filmben, színpadon, televízió műsorokban. Most azonban nem szerepre készül, hanem önmagát adja: a TV2 realityjében ezúttal nemcsak egy hírességet láthatnak majd a nézők, hanem egy férfit, aki ugyanúgy vágyik egy társra, mint bárki más.
A műsorban ezúttal Lékai-Kiss Ramóna kíséri Stohl Andrást a párválasztás rögös útján. A TV2 műsorvezetője arra vállalkozott, hogy a műsorba jelentkezők közül női megérzéseit is figyelembe véve segít kollégájának megtalálni azokat a szingliket, akikből egy tökéletes társa lehet a sármos férfinak. Ramóna ugyanakkor tudja, Andrásnak nagyon számít a közeli barátai véleménye, így Ördög Nóra, Tilla és Liptai Claudia is feltűnik majd a káprázatos villában. Az, hogy lesz-e és ki lesz az új társa természetesen egy nagyon komoly döntés. András többgyermekes édesapa, akire a gyerekei mindig számíthatnak – és fordítva is így van – így egyik lánya is mellette lesz a kiválasztásban.
A műsor készítői elárulták: a forgatási helyszínek között lesz romantikus és izgalmas egyaránt. Ahogy András a való életben, a műsorban is előszeretettel tölti idejét a természetben. Nyitottan érkezett ebbe a műsorba, és azokkal a hölgyekkel, akikről azt érezte kíváncsi rájuk, megható pillanatokat élt meg. De arról is bőven szerzett benyomást, hogy a nők sokszor szeszélyesek, hát még, ha ennyien össze vannak zárva! Egy biztos, kívülről azt gondolnánk, könnyű dolga lesz ennyi gyönyörű hölgy között, ám ki fog derülni, hogy a párválasztás így sem könnyű, ahogy a való életben sem. És hogy végül választ-e valakit a műsor végén? Hamarosan kiderül!
A Nagy Ő 2026: Stohl András és a hölgykoszorú
És hogy kik vágtak bele a Stohl András szívéért folytatott versenybe?
Íme a 20 szereplő:
Andrade de Souza Miriam (34) – business sales associate. Miriam brazil származású, de 14 éve Magyarországon él. Temperamentumos egyéniség, aki harmonikus kapcsolatra vágyik. Négy gyermek édesanyja.
Antal Gina (36) – vállalkozó. Szókimondó és őszinte. Ő nem ezért jött, hogy meghódítsa Andrást, hanem, hogy András hódítsa meg őt.
Cserna Mónika (51) – vállalkozó. Mónika erős, független nő. Egyedül nevelte fel két fiát. Hisz a klasszikus férfi-női szerepekben, szereti, ha egy férfi hódítja meg őt.
Dancsi Szabina (35) – influencer. Szabina olyan, mint egy hercegnő, és úgy is öltözködik. Imádja a rózsaszínt. Pozitív személyiségnek tartja magát. Egy 10 éves kisfiú anyukája.
Darabos Zsanett (39) – természetgyógyász. Zsanett örök optimista, aki minden apróságnak tud örülni. Hisz az alternatív gyógymódokban, és Istenben is. 3 gyermekét egyedül neveli, de vágyik a szerelemre.
Fülöp Rita (51) – pszichológus. Rita jelenleg Németországban él, ám régen egy utcában lakott Andrással. Bár nem ismerték egymást, neki már akkor megtetszett.
Győrfi Andrea (48) – vállalkozó. Andi igazi kozmopolita, Angliában és Amerikában is dolgozott. 3 gyermek édesanyja, legutóbbi kapcsolata 8 évig tartott. Készen áll egy új szerelemre.
Horváth Zsuzsi (36) – volt élsportoló, szépségipari vállalkozó. Zsuzsának már van egy férfi az életében, a 7 éves kisfia, de vágyik egy szerető társra. Pozitív személyiségnek vallja magát, könnyen barátkozik.
Kiara Lord (32) – tartalomgyártó. Kiarát a Farm VIP-ből ismerhetjük, ahol már bizonyította, igazi versengő típus. Itt is szókimondó lesz, sokszor kifejezetten konfrontatív.
Kiss Kriszta (47) – üzletfejlesztési manager. Kriszta kifinomult nő, aki a klasszikus férfit keresi maga mellé. Hobbija a testépítés, fitnesz versenyeken is szerepelt.
Kovács Mónika (35) – pedikűrös. Mónika szórakoztató személyiség, aki szeret motorozni és focizni. Egy gondoskodó, érzelmes férfira vágyik, nem zavarja a nagy korkülönbség sem.
Maria Gonzalez (37) – numerológus. Mása önfejlesztéssel, családállítással foglalkozik. Fiatal kora ellenére gyerekei 18 és 19 évesek. A családjában minden nő erős és független, ő azonban szeretné megtörni ezt a mintát és boldog párkapcsolatra vágyik.
Mezei Böbe (44) – agrármérnök, masszőr. Böbe igazi vadóc, falja az életet. Nem csak a személyisége nyitott, hanem a szexualitás terén is. Masszőrként sok érdekes történetet hallgatott már végig klienseitől.
Nemecz Katalin (41) – táncoktató, előadóművész. Kata régen táncművészként dolgozott, így Andráshoz hasonlóan a művészvilágból érkezik. Érzéki és szenvedélyes, de csak azzal, aki megérdemli.
Némethy Ivy (50) – műsorvezető. Némethyová Ivett, alias Ivy Angel igazi sztár a hazájában, Szlovákiában: szerepelt valóságshowban, szépségkirálynő is volt. Úgy érzi Andrással könnyen megtalálnák a közös nevezőt, közös bennük, hogy mindkettőjüknek sokszor talpra kellett állni az életben.
Pálfi Panna (35) – operaénekes, vállalkozó. Panna lobbanékony személyiség, aki szeret versenyezni. Imádja az extrém sportokat, motorozik. Hisz a sorsban, és az univerzum üzeneteiben.
Szabó Melinda (48) – életmód-tanácsadó. Melinda néhány éve óriási átalakuláson ment át, rengeteget fogyott, ezért is hiteles a munkájában. Szeret a középpontban lenni, táncolni és énekelni. Versengő típus, és nem szeret veszíteni.
Szabó Réka (21) – tanuló. Réka a csapat legfiatalabb tagja, aki szerint a kor csak egy szám. Bár András és közte 37 év van, Rékát ez egy cseppet sem zavarja.
Szarka Éva (47) – ügyvezető. Éva határozott nő, akinek fontos a humor. Mivel kamaszfia nemrég kirepült otthonról, nyitott egy új kapcsolatra.
Vida Beatrix (53) – menopauza-tanácsadó. Beatrix sikeres üzletasszony. Sokáig Olaszországban élt, ám nem találta a helyét, ezért hazajött és itthon indította be vállalkozását.
Szerinted ki lesz a befutó?