„A Zámbó Jimmy-alakításod bátorít fel ennyire?” – nyílt levélben üzent Vidnyánszky Nagy Ervinnek
Mint arról beszámoltunk, Nagy Ervin elfogadta Vidnyánszky Attila kihívását, és kiállna vele vitázni, amennyiben Orbán Viktor miniszterelnök is vitázik Magyar Péterrel, a Tisza Párt elnökével. A színész – akit a Tisza Párt lehetséges kultuszminisztereként emlegetnek – a válaszposztjában több ponton számonkérte a Nemzeti Színház főigazgatóját, aki most nyílt levélben reagált a bírálatokra.
Vidnyánszky szerint Nagy Ervin csak kifogásokat keres, hogy ne álljon ki vele vitázni. Úgy látja, a színész feltétele egy „teljesíthetetlen kifogás”, ezért inkább nyílt levélben reagált a kritikákra.
A szövegben Vidnyánszky többek között reagál a Nemzeti Színház működésével kapcsolatos kritikákra, taglalja a színház sikereit, nemzetközi együttműködéseit, és kitér a Színház és Filmművészeti Egyetem modellváltására, és akörül kialakult vitákra is – írja a Telex. Vidnyánszky szerint Nagy Ervin több ponton is valótlanságokat állított, amelyeket levelében cáfolt is.
Ilyen kölyökképű volt Nagy Ervin 26 évvel ezelőtt:




„Leveledben felsóhajtasz: „Mennyi csodás lehetőség nyílhatott volna a diskurzusra, ha valódi szakemberekkel vetted volna körbe magad, nem pedig a bólogatók B kategóriás siserehadával!” Honnan ez a gőg, Ervin? Te melyik kategóriába sorolod magad? Hogyan ítélhetsz meg embereket? A Zámbó Jimmy-alakításod bátorít fel ennyire? (…) A szabadságomat te valóban nem értheted. Egy olyan pártnak dolgozol, amelyik letiltja a képviselőit a nyilvános kommunikációról” – írja.
Vidnyánszky a levél végén jelezte, továbbra is nyitott a vitára, ha az élő adásban történik. „Vagy ismét becsomagolod egy teljesíthetetlen feltételbe a félelmedet, vagy leülünk beszélgetni. Rajtad áll” – üzente Nagy Ervinnek.
Kiemelt fotó: (b): MTI/ Kovács Attila // (j): Vörös Szilárd
The post „A Zámbó Jimmy-alakításod bátorít fel ennyire?” – nyílt levélben üzent Vidnyánszky Nagy Ervinnek first appeared on nlc.