Ezeket a furcsa, új állatfajokat fedezték fel 2025-ben: köztük van a csacsapoja egéroposszum és a palamaszkos tinamu is

Csacsapoja egéroposszum

Silvia Pavan, a Cal Poly Humboldt egyetem adjunktusa eredetileg egy bizonyos mókusfajtát keresett a perui Andokban vadregényes ormain, a Río Abiseo Nemzeti Parkban, amikor kollégáival rátaláltak egy addig nem ismert állatfajtára, amelyet végül a Marmosa chachapoya névre kereszteltek, így tisztelegve a területet korábban lakó csacsapoja indiánok előtt. Ez apró  kis erszényes egéroposszum (-szerűség) volt az első kisemlős, amelyet a kutatók utazásuk során gyűjtöttek. Bár az állat külsőre nagyon emlékeztet az egéroposszumokra, hosszú és finom orra, valamint az a tény, hogy a hegyekben él, nagyban megkülönböztette más marmosa fajoktól. Miután Pavan visszahozta a mintákat, a DNS-elemzés – a koponya alapos vizsgálatával párosulva – bebizonyította, hogy ez valóban egy új faj.

A hegyek magaslati régiója, ahol a expedíció zajlott, nehezen megközelíthető, de Pavan szerint ezek a kevéssé feltárt területek még fontosabbak a kutatás szempontjából: „Még nem tudjuk pontosan, mit is találtunk, és ez rávilágít arra, hogy még mennyi mindent kell feltárnunk és tanulmányoznunk a területen, és hogy ez mennyire egyedülálló és fontos a biológiai sokféleség szempontjából.”

A klímaváltozás és az emberi tevékenységek által jelentett fenyegetés miatt Pavan szerint „a faj, alighogy felfedeztük, máris eltűnhet”. Csak ezen az úton a kutatócsoport körülbelül 100 különböző példányt gyűjtött össze, amelyeket jelenleg is azonosítanak.

Palamaszkos tinamu

Egyes madarak, különösen azok, amelyek ritkán találkoznak emberekkel, érthető módon félénkek és bizalmatlanok. Ezenkívül a kisebb madarak az emberekre nagy és veszélyes ragadozókként tekinthetik. Ám a brazíliai Serra do Divisor Nemzeti Parkban felfedezett palamaszkos tinamu egészen más eset:

Vagyis a palamaszkos tinamu nem tekint minket ragadozónak, sem bármilyen veszélyforrásnak. Ez a tulajdonságuk a szakértőket a több száz éve kihalt dodóra emlékeztette. Ugyanis azokról a madarakról is úgy tartják, hogy nem féltek az embertől, ami végül eltűnésükhöz is vezetett, hiszen a vadászok gond nélkül ölhették őket, anélkül, hogy megpróbáltak volna elbújni vagy elmenekülni előlük.

A tudósok becslései szerint a palamaszkos tinamu populációja körülbelül 2100 egyedet számlál. Ezek a madarak hátukon barnás-szürkék, hasukon mélyebb fahéjas színűek, arcukon pedig sötétszürke maszk található, innen ered a nevük. A kutatók évek óta keresték már ezt a madarat, de sokáig csak a hangját hallották, amely a tanulmány szerzői szerint egyfajta „hosszan kitartott, erőteljes dal, amely feltűnően visszhangzik a meredek hegyoldalakon”.

Dudoros csigahal

Kalifornia partjainál, óceán fenekén, körülbelül háromezer méter mélységben a tudósok egy új halfajt fedeztek fel, amely rózsaszínű kültakarójának, nagy szemeinek, tollszerű uszonyainak, és elbűvölően bárgyú arckifejezésének köszönhetően azonnal afféle internetes szenzációvá vált. A mindössze 9 centiméteres állatot a Monterey Bay Aquarium Research Institute kutatói rögzítették videóra egy kaliforniai partoknál végzett expedíciójuk során, majd dudoros csigahalnak nevezték el. 

Annak megállapításához, hogy ez a puha, rózsaszín tengeri lény új faj-e, vagy a 400 létező csigahal-faj egyike, összeállítottak egy tudóscsoportot, amelynek tagja volt Mackenzie Gerringer, a New York-i Állami Egyetem Geneseo-i biológia tanszékének docense is, egyúttal a csigahalak nagy rajongója, aki állítása szerint „még soha nem találkozott olyan csigahalakkal, amelyeket ne szeretett volna”. A kutatócsoport ezzel párhuzamosan egyébként két másik új csigahal-fajt is azonosított, ami Gerringer szerint rávilágít arra, hogy még mennyi mindent nem tudunk a mélytengeri élőhelyekről. 

Nectophrynoides béka

A békák tipikus életciklusa jellemzően úgy folyik, hogy a petékből ebihalak lesznek, amelyek végül kifejlett állattá válnak válnak. Ám a tudósok Tanzániában most három új varangyfajt fedeztek fel, amelyek valami nagyon szokatlant csinálnak: 

Egy másik figyelemre méltó dolog ezekkel az új fajokkal kapcsolatban – amelyek mind a Nectophrynoides nemzetséghez tartoznak -, hogy felfedezésük több mint 100 évig tartott. Az első varangyot ebből a nemzetségből az 1900-as évek elején írták le, és mivel az összes begyűjtött példány nagyon hasonló volt, úgy gondolták, hogy mind egy fajhoz tartoznak.

A biológus Christoph Liedtke, aki az elmúlt évtizedet ezeknek a varangyoknak a tanulmányozásával töltötte, megpróbálta kideríteni, hogy a Nectophrynoides nemzetségben több faj is létezik-e. Ez nem volt könnyű feladat, mert sok olyan példányt, amelyet meg kellett vizsgálniuk és összehasonlítaniuk a mai mintákkal, még a DNS-szekvenálás korszaka előtt gyűjtöttek. A tanulmány társszerzője, John Lyakurwa, a Dar es Salaam-i Egyetem adjunktusa szerint a folyamat olyan volt, mint egy „nagy kirakós, amelyet meg kellett oldanunk”. Ezért dán és belga kutatókkal együttműködve több mint 200 múzeumi példányból vontak ki DNS-mintákat. Ezután újgenerációs szekvenálási módszerekkel három új fajt azonosítottak a nemzetségben, ami több volt, mint korábban gondolták.

Nem világos, hogy ezek a békák hogyan fognak boldogulni a jövőben. Sok más fajhoz hasonlóan populációjuk csökken, egy faj már kihalt, másokat pedig az elmúlt 20 évben nem láttak. Lyakurwa doktori disszertációjában azzal is foglalkozo, hogy megértsék, miért zsugorodnak ilyen drasztikusan ezeknek a békáknak a populációi. 

Siskiyou pók

Marshal Hedin Észak-kaliforniában, gyerekkori otthona környékén sétált a folyó mentén, amikor egy számára ismeretlen pókra bukkant. Tizenöt évvel később a San Diego Állami Egyetem biológiaprofesszora végre azonosította az állatot, mint egy teljesen új nemzetségbe tartozó új fajt, amelyet szülőhelye, Siskiyou megye után nevezett el.

A Siskiyu armilla-hoz hasonló barna pókfajokat nagyon nehéz megkülönböztetni pusztán fizikai jellemzőik alapján, ugyanis sok faj rendkívül hasonlóan néz ki, mert ugyanolyan élőhelyen él: sziklák alatt vagy más sötét, nedves helyeken.

Hogy megbizonyosodjanak arról, hogy a Hedin által talált pók genetikailag különbözik a már létező fajoktól, ő és kollégái úgy döntöttek, hogy DNS-elemzést végeznek. Ezért visszatért a folyóhoz, hogy új példányt keressen a ritka pókból. A tanulmány társszerzője, Rodrigo Monjaraz Ruedas, a Los Angeles-i Természettudományi Múzeum entomológiai asszisztens kurátora, aki a DNS-elemzéssel foglalkozott, meglepődött, amikor rájött, hogy ilyen sokféle pókfaj található a térségben.

Monjaraz Ruedas szerint Kalifornia különösen fontos szerepet játszik ebben a sokszínűségben. A Kaliforniai Biodiverzitási Intézet egyik tanulmányában azt írja, hogy az Egyesült Államokban leírt pókfajok közel 40%-a megtalálható ebben az államban.

 

The post Ezeket a furcsa, új állatfajokat fedezték fel 2025-ben: köztük van a csacsapoja egéroposszum és a palamaszkos tinamu is first appeared on nlc.