Erre költik a Csillag Születik győztesei a 24 milliós fődíjat
Vasárnap este egy apa-lánya páros diadalmaskodott a Csillag Születik 2025-ös évadában: Kristóf Béla és lánya, Kristóf Rebeka nyerték meg a tehetségkutatót. A győzteseket a finálét követően az RTL Reggeli című műsorában látták vendégül, ahol nemcsak az elmúlt hetek élményeiről, hanem a 24 millió forintos fődíj sorsáról is kérdezték őket.
Fotó: RTL
Kristóf Béla elmondta, a nyeremény felhasználására vonatkozó kérdés már nem érte váratlanul, hiszen a műsor után több ismerősük is érdeklődött erről. Az édesapa humorral reagált a felvetésre, megjegyezve: korábban azzal búcsúzott, hogy ha hazamennek, „vágnak egy nagy disznót”. A vicces megjegyzés mögött azonban komoly tervek húzódnak meg.
Mint fogalmazott, a családban már a győzelem pillanatában előkerültek a konkrét kívánságok. Rebeka kisöccse rögtön jelezte, hogy egy új iPhone-ra számít, amire az apa ígérete szerint sor is kerül majd. Ennél azonban jóval fontosabb célokra is szeretnék fordítani a pénzt. Kristóf Béla hangsúlyozta: kiemelten fontos számára lánya taníttatása, és azt szeretné, ha Rebeka továbbtanulna, fejlődne, valamint a lehető legjobb szakemberektől tanulhatna.
The post Erre költik a Csillag Születik győztesei a 24 milliós fődíjat first appeared on nlc.