Ő Király Linda szerelme: Simonnal már együtt is dolgoznak
A Pandora – A szelence átka döntőjéig jutó énekesnő ugyan „csak” második lett a műsorban, mégis úgy érzi, ott indult el igazán egy új fejezete. A verseny alatt és után rengeteget tanult magáról, visszanézve pedig őt magát is meglepte, mennyire határozott oldalát mutatta.
Az elmúlt hónapokban komoly változáson ment keresztül: rendszeresen meditál, pszichológushoz jár, és ennek köszönhetően sikerült lefogynia, valamint helyére billenteni az életét.
A változás egyik legfontosabb motorja azonban a szerelem – párjával nemcsak a magánéletben alkotnak egy párt, hanem az érkező, első magyar nyelvű albumát is közösen készítik.
Szerencsésnek tartom magam, mert az ember nem gondolja, hogy negyven pluszosan tényleg létezik olyan szerelem megint. Úgyhogy boldog vagyok. Nagyon sok minden történik körülöttem, ami meglepő
– fogalmazott az RTL-ben.
Az első dal novemberben jelenik meg, Linda pedig nem titkolja: boldogabb és szerelmesebb, mint valaha.
Király Linda és Simon:
Király Linda és Simon korábban már jártak egymással, a fiatal kori románc azonban idővel barátsággá alakult. Nemrég újra egymásra találtak, és tavaly nyár óta ismét egy párt alkotnak. A kapcsolatuk a távkapcsolat kihívásait is gond nélkül kibírta, Simon pedig most újra Magyarországon van Lindával – írta korábban a Blikk.
Király Linda akkor és most:
A férfi sokszor készül romantikus meglepetéssel: gyertyákkal, virágokkal és azokkal a különleges fűszerekkel, amelyeket Linda mindig kér az Amerikából hazatérőktől.
Imádok főzni, Simonnak is nagyon szívesen készítek finomságokat, úgyhogy ezekből ő is profitál
–fogalmazott akkor Király Linda, akivel madarat lehetne fogatni, hogy a kedvesét végre maga mellett tudhatja.
The post Ő Király Linda szerelme: Simonnal már együtt is dolgoznak first appeared on nlc.