azkomgec logo
azkomgec.hu
azkomgec logo
azkomgec.hu

Kiderült: már korábban is lecsapott a pesti csecsemőtolvaj

4 megtekintés
NLC
Család csecsemőrablás tolvaj csecsemő

Nem először próbálhatott meg ellopni egy újszülött csecsemőt az a 31 éves nő, akinek végül sikerült magával vinnie egy 8 napos kisfiút november 8-ánértesült a Blikk. Egy, Újpesten élő család azt állítja, ugyanilyen módszerrel, ugyanaz a nő kísérelte meg elrabolni az ő kisbabájukat is.

„Egy fertőzés miatt csak két hét után engedtek haza a picivel a kórházból, ekkor pedig számos fénykép felkerült a kisfiamról a közösségi oldalra. Ekkor keresett fel ez a nő, aki egy alapítvány alkalmazottjának adta ki magát, és szinte ugyanazzal a sztorival állt elő, mint a másik esetben” – mesélte a lapnak a 19 éves anyuka, Amanda.

„A családom többi tagját elküldte a közeli gyorsétteremhez, ahol alá kellett volna írni a papírokat. Nekem azt hazudta, menjek le, mert az anyja felvesz minket kocsival, aztán megyünk utánuk. (…) Rövid ideig egyedül maradt Matteóval, és már lépett volna ki a kapun, amikor a nagymamám hazaért, mert gyanút fogott, hogy az étteremben nem lesz semmi. Ekkor Renáta (…) gyorsan lelépett”– elevenítette fel a történteket.

Amikor a híradásokban meglátták Amandáék a csecsemőtolvaj elfogásáról készült rendőrségi felvételeket, kiszúrták, hogy a ruhája és a testalkata, illetve a kitalált történet és az életkora alapján ugyanarról a személyről lehet szó. Így jelentkeztek a rendőrségnél, és hamarosan tanúként hallgatják ki őket.

Miután a család megosztotta a közösségi oldalukon a történteket, többen is jelentkeztek, hogy ugyanez velük is előfordult. 

Kiemelt fotó: illusztráció, Getty Images

The post Kiderült: már korábban is lecsapott a pesti csecsemőtolvaj first appeared on nlc.