azkomgec logo
azkomgec.hu
azkomgec logo
azkomgec.hu

Keresztény óvodát mindenkinek? A vita, aminek semmi értelme, mégis szétszedi az országot

4 megtekintés
NLC
Aktuális kereszténység óvoda vélemény vita
Blurred placeholder

Csütörtöktől a keresztény kultúrán alapuló értékrendet kell érvényesíteni az óvodákban egy rendelet szerint. Mindegyikben, nem csak az egyházi fenntartásúakban, hanem az önkormányzatiakban is. Lett is azonnal hatalmas felháborodás, és most szívesen írnám azt, hogy vérmérséklet szerint, de a valóságban politikai hovatartozás szerint néznek farkasszemet egymással az emberek.

A kormánypártiak (többsége) szerint a törvénymódosítás nagyon helyes, hiszen keresztény állam vagyunk – ami így nem igaz, a 21. században már rég a szekularizáció, vagyis az állam és egyház szétválasztásának elve szerinti berendezkedés érvényesül Európában, legalábbis elvekben.

A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) szerint a módosítás világnézeti szűkítést jelent, és sérti az óvodai nevelés semlegességét. A szakszervezet attól tart, hogy az intézményekben ideológiai nyomás jelenhet meg, ami már az óvodásokra is hatással lehet.

Mások egyszerűen kikérik maguknak: vegyék le a kezüket a gyerekeinkről, majd a szülők tudják, milyen szellemben akarják nevelni a porontyaikat. Különben is, a legutóbbi népszámlálás adatai szerint itt legfeljebb a népesség 10 százaléka vallásos, tehát a keresztény kultúra szerinti nevelésre nincs társadalmi igény, de joga sincs az államnak előírni az állampolgárai számára.

karácsonyi készülődés

Mindegy, hogy keresztény-e vagy sem, karácsonykor ajándékot készít és fát díszít a család. (Fotó: Getty Images)

Szerény meglátásom szerint senkinek sincs igaza. A rögvaló ugyanis az, hogy jelenleg is a keresztény kultúra szerinti nevelés folyik mindenhol, az egész országban, és mielőtt elkezdenénk elsiratni a magyar demokráciát (amire egyébként van okunk, csak nem ezért) egész Európában ez folyik. A keresztény kultúra ugyanis nem választás kérdése, az egyszerűen van, körülvesz minket, mint a légkör. Légkörtagadók meg legfeljebb a Facebookon léteznek és vicces tartalmakat osztanak meg egymással.

A helyzet ugyanis az, hogy Európában a zsidó-keresztény kultúra szerint élünk, ha tetszik, ha nem. Ez alakult ki történetileg, ez a mi kulturális örökségünk. Ez magában foglalja a vallási elveken kívül a morális alapokat, ünnepnapokat, művészeti és irodalmi témákat – szóval a valaha szebb napokat látott kereszténység ma is meghatározza a kultúránkat, a gondolkodásunkat, annyira természetes módon, hogy már észre se vesszük, ahogy nem veszi észre a hal a vizet, amiben úszik. Ebben vagyunk és ebben volt már az ükapánk is, legfeljebb ő még elment a templomba, de ez ebből a szempontból teljességgel mindegy.

Azt, hogy a minket körülvevő kultúrát észrevegyük és tudatosuljon bennünk, utazni kell. Nem elég ám elhagyni a megyetáblát, ahhoz el kell menni legalább Bosznia-Hercegovináig, a legközelebbi muszlim többségű országig, de persze távolabb is lehet utazni, számunkra egzotikus országokba, és akkor hirtelen felfigyelünk arra, hogy ott minden más. Mert más a kultúra. Máshogy élnek, máshogy gondolkodnak és viselkednek az emberek, mások a kulturális gyökereik és örökségük, mások a történeteik, a hiedelmeik – a kultúrájuk. És ez megint csak független attól, hogy ki vallásos éppen és ki nem. 

A helyzet tehát az, hogy ennek a vitának a világon semmi értelme, nettó néphergelés az egész. Mintha azt írták volna törvénybe, hogy holnap reggeltől fel fog kelni a nap.

Fájdalom, megint állami megrendelésre és teljesen feleslegesen, viszont annál hatékonyabban harapjuk el egymás torkát.

És amíg azon marjuk egymást, hogy kell-e keresztény kultúra szerinti nevelés az óvodákban (felkel-e a nap), addig sem a fontos dolgokra figyelünk, azokra, amik tényleg meghatározzák a jövőnket. Mindenkinek a fantáziájára bízom, hogy mik lennének most azok.

The post Keresztény óvodát mindenkinek? A vita, aminek semmi értelme, mégis szétszedi az országot first appeared on nlc.