Felesége elmesélte, milyen apuka Kárász Róbert
Júniusban jelentette be Kárász Róbert és 14 évvel fiatalabb, második felesége, Baska Barbara, hogy az első közös gyermeküket várják. A tévés november 1-jén, az 56. születésnapját már három lány büszke édesapjaként ünnepelte, ugyanis október 28-án megszületett a harmadik.
„Megérkezett Ő, és ma olyan születésnapom van, hogy 3 lányos apukaként többet nem is kívánhatok. Köszönöm drága feleségem, Barbara!” – posztolta Kárász Róbert, fotót is mutatva a csöppségről.
Az újszülött érkezésével a család élete teljesen új ritmust vett. Róbert és Barbara minden pillanatát megélik a szülőségnek – a fürdetésektől a hajnalig tartó altatásokig, minden közös apróság ünnep számukra.
Robi nagyon bedobja magát a mindennapokban. Mindenből kiveszi a részét, kétszáz százalékosan jelen van. Közösen fürdetjük, altatjuk, a férjem pedig még énekelni és gitározni is szokott a kislányunknak
– mesélte a story.hu-nak Baska Barbara, ahol még több képet láthattok a boldog családról.
„Egyébként nagyon nyugodt, érdeklődő, kiegyensúlyozott kis hölgy. A hangja is nagyon csajos, ami két fiú után még új számomra, de rendkívül élvezem a kislányos anyuka szerepet! Minden nap újabb és újabb arcát ismerjük meg. Már az elmúlt két hétben is rengeteget változott. Két egyforma fotót nem tudunk róla csinálni, hisz rohamtempóban fejlődik. Nagyon büszkék vagyunk rá. Boldogok vagyunk!”
Kárász Róbert és párja: Baska Barbara (Fotó: Trenka Attila)
Teljesen más most, 56 évesen átélni a szülői örömöket, mint az első két gyermekem születésekor, fiatalabb éveimben. Amikor először a mellkasomra tették a kislányomat, úgy éreztem, tíz évet fiatalodtam. Fizikailag éreztem, ahogyan megfordul az idő kereke! Az aranyóra a világ legcsodálatosabb élménye!
– tette hozzá lelkesen Kárász Róbert.
The post Felesége elmesélte, milyen apuka Kárász Róbert first appeared on nlc.