azkomgec logo
azkomgec.hu
azkomgec logo
azkomgec.hu

Újbuda díszpolgára lett Korda György és Balázs Klári

4 megtekintés
NLC
Sztárok Balázs Klári díszpolgár Korda György
Blurred placeholder

A XI. kerület új díszpolgárai Korda György és Balázs Klári, a hazai könnyűzene ikonikus házaspárja – jelentette be Újbuda Önkormányzata a Facebookon. A poszt szerint a művészek a hazai és nemzetközi könnyűzenei életben nyújtott, évtizedeken át tartó kiemelkedő teljesítményük elismeréseként kapták meg a rangos címet. Az elismerést László Imre polgármester adta át a kerület napján, november 11-én, ünnepélyes keretek között – szúrta ki a 24.hu.

A Korda házaspár neve több generáció számára egyet jelent a minőségi szórakoztatással és a magyar zenei kultúra meghatározó időszakaiva – mondta többek között beszédében a politikus. Hozzátette, karrierjük során számtalan slágerrel, teltházas koncertekkel és felejthetetlen televíziós szereplésekkel írták be magukat a magyar könnyűzene történetébe. A mostani elismerés Újbuda közössége részéről is a tisztelet és megbecsülés kifejezése.

Fotó: Birton Szabolcs

Ugyanezen a napon Kremnicsán János, a Duna–Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság Sas-hegyi Látogatóközpontjának korábbi vezetője is díszpolgári címet vehetett át. Ő a természetvédelemért végzett több mint másfél évtizedes szakmai és oktatói munkájával érdemelte ki az elismerést.

Korda György és Balázs Klári számára nem ez az első ilyen kitüntetés: korábban már a II. kerület díszpolgárai is lettek, Korda György pedig 2019-ben Budapest díszpolgára címet is megkapta.

The post Újbuda díszpolgára lett Korda György és Balázs Klári first appeared on nlc.