Kirúgták, mert késsel dobálta osztálytársait: 10 dolog, amit biztosan nem tudtál a ma 45 éves Ryan Goslingról
1. Kicsapták, mert késsel dobálózott az iskolában
Hatévesen annyira beleélte magát Rambo szerepébe, hogy steakkéseket vitt az iskolába, és a szünetben az osztálytársaira hajigálta őket. Azonnal kirúgták. Így emlékezett egyszer vissza egy interjúban:
Túl fiatal voltam, hogy felfogjam, ez nem játék. De a nyolcvanas években a filmekből tanultunk mindent az életről.
Az incidens nemcsak a szülőket sokkolta, hanem Ryan Gosling iskolai éveit is meghatározta: sokat piszkálták a gyerekek, és a tanárok is nehezen bírtak vele. Végül édesanyja kivette az iskolából, és magántanuló lett.

Will Ferrell és Ryan Gosling késes gegje Jimmy Kimmel műsorában (Fotó: Profimedia)
2. Szülei testépítők voltak
Szigorú, vallásos családban nőtt fel. Szülei mindketten a mormon hit követői voltak. A család életét áthatotta a fegyelem és a közösségi elkötelezettség. Emellett meglepően hangzik, de édesapja, aki papírgyárban dolgozott üzletkötőként, és édesanyja, aki titkárnő volt, egyaránt érdeklődtek a testépítés iránt. Ryan egy korai interjúban elárulta, hogy a hűtőszekrényen egy Arnold Schwarzeneggert ábrázoló fotó is lógott, amire szülei ikonként tekintettek.
Bár Gosling felnőttként eltávolodott a mormon vallástól, több alkalommal is elmondta, hogy a gyerekkora során megtanult értékek, mint a szorgalom és az önfegyelem végigkísérték a karrierjét, és ezeknek köszönheti, hogy képes volt kitörni a gyerekszínész-skatulyából.

Ryan Gosling 21 évesen, a Sundance Filmfesztiválon (Fotó: Randall Michelson/WireImage)
3. Nagybátyja Elvis imitátor volt
Ryan gyakran kísérte el nagybátyját különbőző rendezvényekre, aki Elvis Presley imitátorként lépett fel. Lenyűgözte a show, a zene és a közönség reakciója, mindig is úgy érezte, ez a világ sokkal inkább neki való, mint a gyár, ahol édesapja dolgozott. Később énekesként is kipróbálta magát a Dead Man’s Bones nevű zenekarában.

8 éves Ryan és nagybátyja, mint Elvis imitátor
4. Justin Timberlake anyja volt a gyámja
Ryan Gosling tízévesen kezdett el komolyabban érdeklődni a színjátszás iránt, és sorra jelentkezett különböző tehetségkutatókra. 1993-ban, mindössze tizenkét évesen több ezer jelentkező közül választották be a Disney legendás gyermekműsorába, a Mickey Mouse Clubba. A szereplőgárda tagjai között voltak a későbbi nagy pop- és filmsztárok is, mint Britney Spears, Christina Aguilera és Justin Timberlake. A műsor forgatásai miatt Gosling Kanadából Floridába költözött, de szülei nem tudtak vele tartani, így Justin családja fogadta be. Timberlake édesanyja, Lynn Harless egy ideig Ryan törvényes gyámja lett, és a két fiú között szoros barátság alakult ki. Gosling egyszer viccesen azt nyilatkozta:
Justin anyja jobban nevelt, mint az enyém valaha.

Justin Timberlake és Ryan Gosling (Fotó: Profimedia)
5. Sandra Bullockkal és Rachel McAdamsszel is járt
A Kísérleti gyilkosság forgatása után Sandra Bullock oldalán tűnt fel a nyilvánosság előtt, de a románc nem tartott sokáig. Néhány évvel később, 2004-ben a Szerelmünk lapjai forgatásán jöttek össze Rachel McAdams-szel, amiért a rajongók és a sajtó is odáig volt, hollywoodi álompárként hivatkoztak kapcsolatukra.
Eva Mendes-szel 2011-ben találkoztak a Túl a fenyvesen készítésénél, akivel azóta is egy párt alkotnak, és két közös gyermekük született. Ryan azonban rendkívül óvja a magánéletét. A közösségi médiában szinte semmilyen képet nem osztanak meg családi életükről, és Gosling ragaszkodik ahhoz, hogy a gyermekeik is rejtve maradjanak a nyilvánosság elől.
6. Hiába keresed Instagramon
Ryan Goslingot már többször is a legszexibb férfinek kiáltotta ki a sajtó, ám a valóságban ő egyáltalán nem lelkesedik a címért és a sztársággal járó folyamatos figyelméért. Szándékosan kerüli a közösségi médiát: nincs Instagram-, Facebook- vagy Twitter-fiókja, és szinte soha nem posztol semmit a magánéletéről. Csak egyszer nyitott Twitter-fiókot, amikor rájött, hogy valaki visszaélt a nevével, és hamis bejegyzéseket posztolt. Az egyik ilyen poszt így szólt: „Lementem tacózni a mexikóiakkal. Egész jófejek.” Gosling ezt annyira abszurdnak találta, hogy úgy döntött, saját fiókot hoz létre, hogy tisztázza a helyzetet.

Ryan egy Taco Bell reklámban
7. Szerepeiért extrémen képes átalakulni
Ryan Gosling is híve a Sztanyiszlavszkij-módszernek, és nem fél extrém dolgokat alkalmazni, hogy hiteles legyen a vásznon. A Drive forgatása előtt például hónapokig autószerelőként dolgozott, hogy minden mozdulata természetesnek tűnjön a filmben. A Blue Valentine előtt összeköltözött Michelle Williamsszel, hogy a hétköznapi konfliktusokat és intimitást valóban együtt éljék meg, és később ebből meríthessenek a filmben.
Az igazán drasztikus átalakulásoktól sem riad vissza: a Plasztik szerelem című filmhez például jól meg kellett híznia, a túlsúlyos, szexbábuval együtt élő agglegény szerepéhez. Gosling módszere nem volt szokványos: víz helyett megolvasztott jégkrémet fogyasztott, hogy minél gyorsabban elérje a kívánt súlyt.

Plasztik szerelem
8. Egy albumot is kiadott a saját bandájával
Ryan Gosling nemcsak a filmvásznon, hanem zenészként is kipróbálta magát. 2007 körül alapította a Dead Man’s Bones nevű bandát, ami a melankolikus indie rockot ötvözte a klasszikus zenével. A zenekarban Gosling nemcsak énekelt, hanem több hangszeren is játszott, aktívan részt vett a dalírásban és a színpadi díszlettervezésben.
A fellépéseket gyerekkórus is kísérte, ami különleges hangulatot varázsolt a színpadra. Gosling szerint a gyerekek hangja új dimenziót ad a zenének:
Minden dal jobban szól, ha gyerekek is éneklik. A tisztaságuk és az őszinteségük valami pluszt ad a produkciónak.
9. Magyarországon is dolgozott – és imádta
A Szárnyas fejvadász 2049 nagy részét Budapesten forgatta. Ekkor készült a GQ magazin híres fotósorozata, amin egy hotelszobában Magyar Nemzetet olvas.
10. Egy filmért sem hajlandó kapkodni
Bár Hollywood tárt karokkal várja, Gosling évente alig egy filmet vállal. Azt mondja, csak olyat forgat, amiért érdemes több hónapig eltűnni a világból.
The post Kirúgták, mert késsel dobálta osztálytársait: 10 dolog, amit biztosan nem tudtál a ma 45 éves Ryan Goslingról first appeared on nlc.