Házasság első látásra: Gaál Viktor jól megdorgálta a szereplőket
A Házasság első látásra hétfő esti adásában ismét forrósodott a hangulat a közös vacsorán. A szereplők – Anna kivételével – arról beszélgettek, ki kivel szimpatizál leginkább a társaságból. A kérdésre azonban többen nem a házastársuk nevét mondták, ami azonnal feszültséget szült, különösen, mivel a szakértők mindezt élőben figyelték egy másik szobából. A keddi epizódban aztán a terapeuták keményen szembesítették a párokat a látottakkal.
Gratulálunk, mert sikerült nektek is totálisan félreérteni a kísérlet lényegét
– kezdte kritikáját Gaál Viktor pszichológus, aki szerint a mostani évadban a résztvevők inkább baráti közösségként működnek, mintsem párkapcsolati kísérletként. „Ha az előző évad volt a swingerklub, akkor ez most a szocialista békés egymás mellett élés klubja” – tette hozzá ironikusan.
Fotó: TV2
Nem fejlődnek
Tóth Melinda pszichológus is csalódottságának adott hangot: bár korábban többeket dicsértek az egyéni fejlődésük miatt, most úgy látják, mindez nem épült be a mindennapokba. „A párkapcsolataitokban nem tudott valódi fejlődés történni” – fogalmazott.
Gaál Viktor emlékeztette a szereplőket, hogy korábban még mindenki a kémia meglétéről és a kapcsolódásokról beszélt, most viszont sokan inkább a szakértőket hibáztatják. A pszichológus szerint a fáradtság és a kiégés is megjelent a párok között, még azoknál is, akik kezdetben jól működtek. Pedig – hangsúlyozta – a házasság lényege éppen az, hogy a nehézségeket, kríziseket és változásokat is együtt kell tudni kezelni.
Korábban az nlc-nek Gaál Viktor azt mondta, szerinte ebben az évadban már tényleg értik a szereplők, hogy fontos a fejlődés, tehát – talán – még számíthatunk izgalmakra a műsor végéig.
The post Házasság első látásra: Gaál Viktor jól megdorgálta a szereplőket first appeared on nlc.