Évtizedeken át őrizgette szinte nullkilométeres Mercedesét egy 92 éves férfi
A nyugdíjas angol órásmester 1982-ben, 49 éves korában vette meg újonnan azt a Mercedes 500 SL-t, amit aztán az elmúlt 43 évben végig a garázsában tartott. Mr. Hough autója így máig mindössze 6,7 kilométert gurult. A Mercedes kupé jobbkormányos, Angliában adták el – szúrta ki a dán Boosted. A gyáriak által
R107 néven emlegetett Mercedes
egyébként a stuttgartiak második leghosszabb ideig, 1971-től egészen 1989-ig készített modellje. A jelenlegi tulaj, Sam Bailey, 2011-ben egy veteránautó-kiállításon ismerkedett meg Hough-gal, aki elmondta neki a régi, mégis vadonatúj Mercedes történetét.
„Van otthon egy 1982-es Mercedes-Benz 500SL-em. Soha nem vezettem”
– mondta a meglepett autókereskedőnek. „Az autó össz-vissz 42 mérföldet (67 kilométer – a szerk.) futott eddig.” A két férfi ezután több mint 10 évig nem találkozott.
A most 92 éves órásmester idén nyárra
döntött az eladás mellett. Az autón az egyetlen nem eredeti dolog egy embléma, amelyet Hough készített tömör ezüstből. Ez marad is rajta, annak ellenére, hogy az autó már gazdát cserélt. Ma a jó állapotú 500 SL-ek ára hatvanezer euróra is felfut, de azok közül egyik sem gyári új.
Úgyhogy ennek a kocsinak
az ára forint százmilliókban mérhető
– nem szem elől tévesztve, hogy a második legnagyobb – ötliteres, nyolchengeres – motorváltozat morog benne, ami tovább emeli az értékét.
Kép: SLSHOP
The post Évtizedeken át őrizgette szinte nullkilométeres Mercedesét egy 92 éves férfi first appeared on nlc.