Elloptak egy újszülöttet Budapesten
Egy nő ellopott egy újszülöttet, majd parókával álcázva magát menekült a hatóságok és a szülők elől. Sajátjaként mutatta be a családjának, majd nem sokkal később a SOTE-nál leadta az újszülöttet – írja az Index. A bűncselekményről a Budapesti Rendőr-főkapitányság rendőrfőkapitányának bűnügyi helyettese számolt be.
Az eset még november 8-án történt a 8. kerületben. Az anyuka azt észlelte, hogy eltűnt az újszülött gyermeke a lakásból. Mint kiderült, két nappal korábban ismerkedett meg a gyerekét ellopott nővel, a 31 éves Renátával, aki egy alapítvány munkatársának adta ki magát, majd az említett napon a lakásában fogadta a nőt. Ekkor Renáta azt mondta, hogy a felajánlott tárgyakat egy másik helyszínen tudja átvenni, addig ő szívesen vigyáz a gyerekekre. Mire az anyuka felismerte, hogy átverték, addigra a parókába bújt nő elmenekült a lakásból a csecsemővel együtt.
Alig másfél órával később ismét bejelentést kapott a rendőrség. Kiderült, a gyerekrabló a SOTE egyik csecsemőgondozójában helyezte el az ellopott kisbabát, majd elmenekült a kórházból.
A tolvaj vallomást tett, amiben azt állította, hogy neki nem lehetett gyermeke. Jelenleg szabadlábon védekezik, állítása szerint nagyon megbánta a történteket. Akár 5 évet is kaphat.
Kiemelt fotó: illusztráció, Getty Images
The post Elloptak egy újszülöttet Budapesten first appeared on nlc.