Egy fegyvert csak egyszer lehet eladni, de egy nő testét nagyon sokszor

Nem mindegy, mit hogyan nevezünk!

Juhász Borbála történész, a Magyar Női Érdekérvényesítő Szövetség titkára egyszerre foglalkozik civilként és tudományos kutatóként is a női jogokkal, és ezen belül is az emberkereskedelem és a prostitúció problémakörével. Csupa olyan téma, amelyekhez sokan csak félve közelítenek, és amelyekről legtöbbször csak egy-egy hirtelen napvilágra kerülő szörnyű eset kapcsán beszélünk, holott rendkívül fontos, sokszor a hétköznapokban is felmerülő kérdéseket tartalmaznak.

Juhász Borbála

Az ezzel kapcsolatos alapfogalmakkal sincsenek sokan tisztában – mutat rá rögtön Juhász Borbála. – Az egyik legalapvetőbb tévedés, hogy ha egy kiskorú (értsd: 18 év alatti) kerül abba a helyzetbe, hogy a testét pénzért kell felkínálnia, az semmiképp sem lehet a saját döntése, még ha úgy tűnhet is, hiszen a körülötte lévő felnőttek tartoznak érte felelősséggel, ráadásul emberkereskedelmi esetnek minősül a magyar jog szerint.  Ami jól hangzik a bulvárlapokban, például, hogy „a 14 éves szexmunkás bájait kínálta fel”, az sem jogilag, sem erkölcsileg nem helytálló, és félretájékoztatja a közvéleményt. Ráadásul a prostitúcióval, mint társadalmi problémával eleve nagyon kevesen foglalkoznak: kutatások szintjén még csak-csak, de közpolitikai szinten alig. Ez az óvatoskodó hozzáállás talán azzal is magyarázható, hogy nincs egyhangú állásfoglalás, hogyan is kellene a társadalomnak a prostitúcióhoz viszonyulnia. Két markáns álláspont áll szemben egymással, az egyik az úgynevezett svéd modell vagy egyenlőségmodell, a másik pedig a bordélylegalizáló, pro sex work-álláspont. Ezek nagyjából egyszerre fogalmazódtak meg, az ezredforduló táján.

A svéd modell a prostitúciót a nők elleni erőszak egy formájának tartja, és azt állítja, hogy ami egy ilyen kapcsolat során történik, az nem szexuális együttlét, mert az egyik fél kiszolgáltatott a másiknak. A modell követői azért állnak ki, hogy igyekezzünk kisegíteni a prostituáltakat ebből a kiszolgáltatott helyzetből, büntessük a futtatást, mert nem lehet így kizsákmányolni egymást, és büntessük a vásárlót is, mert a kereslet tartja életben a piacot. Ez a megközelítés már nemcsak Svédországban, hanem egyéb északi államokban is általánossá vált, és mára Franciaország, Izrael és Kanada is csatlakozott hozzá. Más országokban, többek között Németországban, Svájcban, Hollandiában és legújabban Belgiumban pedig azt tartják, hogy a prostitúció és a szexmunka legális foglalkozás, ki lehet rá váltani vállalkozói igazolványt, az ebből származó bevétel adózott jövedelemnek számít, és az üzletkötést segítő menedzserek, akik a köznapi nyelvben a futtatók, százalékos arányban részesülhetnek a megkeresett pénzből. Emiatt a kettősség miatt sok a bizonytalanság azzal kapcsolatban, hogy mi a helyes megnevezés az ilyen helyzetben élő emberekre, gyakran keverednek a fogalmak a sajtóban és a közbeszédben is.

Fotó: Boris Roessler/picture alliance via Getty Images

Mindez csak az elméleti oldal, ami sok mindent meghatároz a társadalom hozzáállásával kapcsolatban, de csak a felszínét súrolja azoknak a mélységeknek, amelyek időről időre feltárulnak.

Juhász Borbála kutatóként vizsgálta, hogyan jelenik meg az emberkereskedelem a gyermekvédelmi szakellátásban élő fiatalok körében, milyen kockázati tényezők vannak jelen koncenráltan ezeken a helyeken, és hogyan birkóznak meg az áldozatok a helyzetekkel, amelyekbe kerülnek.

Mindaz, ami veszélyeztetetté tehet egy gyereket, hogy emberkereskedelem áldozatává váljék, az ellátórendszer inézményeiben koncentráltan van jelen – számol be megfigyeléseiről Juhász Borbála. –  A kötődés hiánya, a referenciaszemélyhez való kapcsolódás igénye, magatartási és viselkedési zavarok és érzelmi elhanyagoltság. Azt most már látjuk a Szőlő utcai ügy kapcsán is, erről már nagyon sokat ír a sajtó, hogy az egyik áldozat behálózása valószínűleg kicsi korában elkezdődött, és az elkövető módszeresen haladt végig a folyamaton, amíg elérte a célját. Ez a behálózás sok esetben azt is jelentheti, hogy az áldozat szerelmes lesz az elkövetőbe, egy pár lesznek, és egy idő után jön a kérés, hogy „gondba kerültem, adósságaim vannak, légy szíves, csak egyszer…”, és onnantól kezdve nincs menekvés. Az is gyakori jelenség, hogy a kerítők olyan nők, akik maguk is emberkereskedelem áldozatai voltak gyerekként, és az jelentette számukra a kiutat, hogy már nem a saját testüket bocsátották áruba, hanem másokét, továbbra is egy férfi futtató segédjeként.

A futtatók sokszor nagyobb hálózatoknak dolgoznak, amelyek országhatárokon át ívelnek. A profitráta még a fegyverkereskedeleménél is nagyobb, mert egy fegyvert csak egyszer lehet eladni, de egy nő testét, amíg tönkre nem megy, nagyon sokszor.

Szexmunkás egy stuttgarti házban (Fotó: Sebastian Gollnow/picture alliance via Getty Images)

Egyéni történetek, közös felelősség

Akárhogy is nézzük, az egyéni történetek mögött komoly társadalmi kérdések vannak, és ezek nem választhatók el egymástól. Ahhoz, hogy az emberkereskedelem ellen egységes és hatékony szabályzás szülessen, és ez számonkérhető is legyen, az egyes állampolgárok felelős gondolkodása is szükséges.

A köztudatban viszont a prostitúció még mindig sok esetben úgy jelenik meg, mint „a legősibb mesterség”, amellyel rengeteg pénzt lehet keresni. A behálózott áldozatoknak maguknak is időbe telik, mire tudatosítják, milyen helyzetbe kerültek, és azok, akiket sikerül kimenekíteni, sokszor olyan mentális állapotban vannak, hogy nem képesek beszélni arról, ami velük történt, illetve próbálják elhallgatni, elfelejteni.

Trauma orvosi szemszögből

Az a trauma, amit az emberkereskedelem áldozatai szereznek, orvosi szemszögből nézve ugyanúgy írható le, mint egy háborús trauma, nincs különbség a pszichiátriailag kimutatható egészségügyi következményekben – szembesít Juhász Borbála. – Az érintettek rehabilitációja rengeteg erőforrást és pénzt igényel, ezért úgy is tekinthetjük, hogy a szexuális „szolgáltatások” vásárlói anyagilag is megkárosítják a társadalmat. És nem kerülhetjük meg, hogy ez megint egy olyan terület, ami rámutat: a szociális ágazatba rengeteg pénzt kellene beletolni, hogy működjön, hogy a rendszer ne hanyagolja el a potenciálisan áldozattá váló fiatalokat, és képes legyen segíteni azokat, akiknek van erejük kiszállni és új életet kezdeni. Én csak az áldozatokra fókuszáltam a kutatás során, de az ő egyéni történetük mögött sok egyéb kérdés is felsejlik. Az egyik legfontosabb: kik a felhasználók?

Ez egy eddig szőnyeg alá söpört kérdés volt, és gyanítható, hogy ez egy darabig még így is marad, mert kínos kérdés, a szálak messzire vezethetnek, sok idő és pénz az esetek felgöngyölítése, és hosszú a tisztulási folyamat. Ahhoz, hogy ez változzon, társadalmi tudatosság szükséges. Franciaországban a vásárlókat amellett, hogy pénzbüntetéssel sújtják, arra is kötelezik, hogy részt vegyenek egy érzékenyítő képzésen. Itt megtudják, hogy az általuk megvásárolt embernek mi a háttere, szembesülnek azzal, hogy mit támogatnak, ha prostitúcióért adnak pénzt.

Egy frankfurti bordélyház folyosója (Fotó: Boris Roessler/dpa / Getty Images)

Mint minden tabutéma esetén, a kutatók feladata nem könnyű, ha az emberkereskedelem áldozataival foglalkoznának. Kevés a hozzáférhető információ, pedig ahhoz, hogy egyértelmű jogi keretek szülessenek, szükség van a valós helyzet feltárására és értő elemzésére.

Nagyon jó lenne, ha lehetne megtörtént esetek hivatalos iratanyagait kutatni – mondja Juhász Borbála. – Ezért is szólalok fel mindenhol, ahol csak lehet, hátha egy döntéshozó egyszer meghallja és ráébred, milyen fontos lenne áttekinteni  akár a gyermekotthonok, akár a rendőrség, akár a kórházak iratanyagait. Eddig ezt eddig az OKRI (Országos Kriminológiai Intézet) kutatói tehették csak meg. Sok minden kiderülhetne az áldozatokról és az elkövetőkről is, hogy kik ők, honnan jönnek, mi az életútjuk; hiszen gyakran maguk a futtatók is ugyanabból a környezetből jönnek, mint az áldozatok, az egyetlen különbség, hogy hatalmi helyzetbe kerültek. Minden adat fontos és értékes. Arra sincsen még figyelem, hogyan húzódnak végig bizonyos mintázatok generációkon át: csak sejthetjük, hogy vannak olyanok, akik úgy válnak emberkereskedelem áldozataivá, hogy már a szüleikkel is ez történt. Ami engem illet: fontosak számomra az egyéni történetek és döntések („ma sem veszek meg nőt”), de hiszek a központi szabályzásban. Mindenki segíthet személyként is, de ha adottak hozzá a jogi keretek, akkor ezt hatékonyabban és nagyobb biztonságban teheti meg. Ideje, hogy meglássuk a sorsokat a botrányok mögött, és közösen tegyünk valamit, hogy mindenki jogai érvényesülhessenek.