Ismert borász került házi őrizetbe, szexuális erőszakkal gyanúsítják
Házi őrizetben van egy ismert borász, akit szexuális erőszakkal és más bűncselekmények gyanúsítanak. A borász júliusban szabadult előzetes letartóztatásából – írja a Blikk. Az ügyészség közlése szerint a férfit áprilisban tartóztatták le, a bíróság távoltartást is elrendelt vele szemben, amit a borász megszegett. A férfi júliusban került előzetes letartóztatásból bűnügyi felügyelet alá.
Az ügy sértettje egy 16 éves lány.
A Győr-Moson-Sopron vármegyei ügyészség a Telex érdeklődésére megerősítette a fentieket.

Közölték, hogy egy gyanúsított ellen folyik büntetőeljárás a Soproni Rendőrkapitányságon. „A gyanúsított bűnügyi felügyelet hatálya alatt áll tekintettel arra, hogy vele szemben fennáll a bűnismétlés veszélye.
A bűnügyi felügyeletet a Győri Járásbíróság az ügyészi indítványnak helyt adva 2026. január 23. napjáig hosszabbította meg” – közölte az ügyészség szóvivője.
A jelenleg is folyamatban lévő nyomozás során
a nyomozó hatóság több tanút hallgatott ki. Az ügyben érintett sértett még nem töltötte be a tizennyolcadik életévét – közölte a szóvivő. A Blikk szerint az ügy részletei egyelőre tisztázatlanok. A lap szerint az ügy gyanúsítottja és sértettje között egy ideig kapcsolat állhatott fenn, amit azonban a lány családja kettejük korkülönbsége miatt ellenzett.
kép: Pixabay
The post Ismert borász került házi őrizetbe, szexuális erőszakkal gyanúsítják first appeared on nlc.