Idegösszeomlásáról vallott Balogh Levente, a Cápák között sztárja – brutális tünetekről beszélt az ásványvízkirály
Balogh Levente azon kevesek közé tartozik, aki már kamaszként pontosan tudta, mivel szeretne foglalkozni. Felnőttként pedig hamar konkrét lépéseket is tett a siker felé az üzletember. A birodalma kisebb családi vállalkozásból nőtte ki magát, majd az ország egyik legismertebb márkája lett. Ám még így sem tagadja, ő sem tévedhetetlen. Minderről a Beköltözve Hajdú Péterhez című műsorban beszélt a Cápák között és az Álommeló sztárja.
Balogh Levente kezdetben az édesapja mellett dolgozott, és egyre nagyobb és nagyobb feladatokat kapott az üzleti életben. A Szentkirályi Ásványvíz Kft. is édesapja cége volt, amelyet veszteséges vállalkozásként vásárolt meg. Azóta viszont sikeres vállalkozás lett, Balogh Levente pedig a Top100 leggazdagabb magyar között szerepel már évek óta. Egy rossz üzleti döntést követően azonban majdnem végzetes tragédia szélére sodródott: idegösszeomlást kapott 2016-ban.
A most 56 éves üzletember brutális tünetekről számolt be. „Emlékszem, felhívtam a mostani feleségemet, hogyha nem érek haza, a Blaha Lujza tér környékén vagyok, ide gyerek értem. Begörcsölt a kezem, nem tudtam fogni a kormányt. Négykézláb mentem fel a lépcsőn. Összehánytam mindent, forgott velem a világ. Brigi vitt be a kórházba. 50 méterenként meg kellett állni, annyira rosszul voltam” – idézte a story.hu.
Ennyit változott az évek alatt Balogh Levente:
Kiemelt fotó: Sajtóklub
The post Idegösszeomlásáról vallott Balogh Levente, a Cápák között sztárja – brutális tünetekről beszélt az ásványvízkirály first appeared on nlc.