Mikor jön a hó? Megmondta a mesterséges intelligencia
A ChatGPT-től kért hóelőrejelzést a vaol.hu. A meteorológus után most az AI is megmondta az első esélyes időpontot.
„A sokéves átlag szerint november 19–25. között érkezik az első hó, ez alapján legvalószínűbb időpontnak idén november 20–25. környékét tartanám” – válaszolt a mesterséges intelligencia, hozzátéve, hogy a portálon pár nappal korábban megjelent cikk volt a forrása, amelyben Pétervári Tibort, a HungaroMet helyi észlelőjét kérdezte arról a vaol.hu, mikor érkezik idén az első hó.
Ezt követően egy rövid vasi hótörténelmet is közreadott a ChatGPT. Arra kérték ugyanis, hogy gyűjtse össze, hogy az elmúlt évtizedben melyik nap volt az első, amikor elkezdett havazni Vasban. Például 2016-ban már november 6-án volt az első havazás, akkor Kőszegen és Szombathely környékén esett le az első hó, míg tavaly csupán november 20-án (Szombathelyen és a megye több pontján).
Így az AI arra jutott, hogy az elmúlt 10 évet nézve november 20–25. körül hullott le az első hó Vas megyében.
Mindez egybecseng a szakértő idei jóslásával is: a HungaroMet helyi észlelője azt prognosztizálta a napokban, hogy november második felében jelentős esély van hóra.
Ilyen volt az 1987-es nagy havazás Budapesten:
Kiemelt fotó: illusztráció, Getty Images
The post Mikor jön a hó? Megmondta a mesterséges intelligencia first appeared on nlc.