Vegyük észre végre: a gyerekek nincsenek jól!

Ki látja meg, ha baj van?

A fejlett világban jó gyereknek lenni – gondolhatnánk. Hiszen megfelelő mennyiségben áll rendelkezésre minden, amire egy ember fejlődéséhez szükség van, és a gyors információáramlásnak köszönhetően mindenki számára adott az elvi lehetőség, hogy személyiségét kibontakoztathassa. A tapasztalat azonban az mutatja, hogy a gyerekek, ha fizikálisan talán kevésbé is, mentális egészségüket illetően egyre veszélyeztetettebbek, így ez a kérdéskör mára az egyik legfontosabb gyermekjogi problémává vált. Mindaz, ami a jólétet biztosítja, egyben feldolgozandó teherként is jelentkezik, és úgy tűnik, emiatt egyre több gyerek és fiatal felnőtt küzd lelki nehézségekkel. Ezzel gyakran egyedül is maradnak, mert a környezetük nem nyújt számukra megfelelő figyelmet, támogatást és szakszerű segíséget, ez pedig akár tragédiákhoz is vezethet.

A probléma sürgető voltára mutat rá újra és újra a UNICEF Magyarország,  és hogy átfogó képet adhasson a jelenlegi helyzetről, a mentális egészség világnapjához kapcsolódva egész napos konferenciát szervezett az MTA-székház klubjában, ahol a gyermekek és fiatalok lelki jólléte került a középpontba.

, és abban bíznak, hogy elindul egy érdemi párbeszéd szülők, pedagógusok, gyakorlati szakemberek, döntéshozók és intézményi szereplők között.

A UNICEF konferenciája a Magyar Tudományos Akadémián (Fotó: UNICEF)

Miért van minderre szükség? Mert úgy tűnik, hogy bár a modern világ kihívásaival mindenki tisztában van, hiszen a saját bőrén is érzi, mégsem gondolunk bele abba, hogyan érinti mindez a társadalom legkiszolgáltatottabb tagjait, a gyerekeket. A következő generáció mentális egészsége pedig össztársadalmi kérdés, hiszen akik most gyerekek, hamarosan aktív és alakító szereplőivé válnak a közösségnek. Ha ők nincsenek jól, akkor az rövidesen az egész társadalom működését befolyásolni fogja.

Ezért nyugodtan állítható a UNICEF álláspontja szerint, hogy rendszerszintű megoldásokra van szükség, melyben a civil szféra, az állami ellátórendszer, az egyházi szereplők és a közösség minden felnőtt tagjának összefogása segíthet.

Arról, hogy melyek a leggyakoribb veszélyeztető tényezők, amelyekkel a gyerekek kénytelenek szembenézni, szine mindenkinek van elképzelése, ennek ellenére a megoldási utak kidolgozása még várat magára. A UNICEF rendezvényén külön hangsúlyt kapott a digitális világ és a mesterséges intelligencia hatása a gyerekek önképére, kapcsolataira és mentális állapotára, a társas kirekesztés, az iskolai bántalmazás és az elmagányosodás lelki következményei, a teljesítménykényszer, és ahová mindez vezethet: az önsértés, öngyilkossági gondolatok és krízishelyzetek.

Párhuzamos valóságok

A Netfilx Kamaszok című sorozata hatalmas port kavart, nem véletlenül: rámutatott arra a fájdalmas tényre, hogy a legszeretőbb, leggondoskodóbb családban is van a gyerekek életének olyan rétege, ahová a szülő nem kap betekintést. A digitális világ gyors információáramlása nemcsak összeköt egymástól távol élő embereket, de el is választ olyanokat, akik szoros közelségben élnek, egyszerűen azért, mert a különböző generációk más módon kezelik az elérhető eszközöket.

Steigervald Krisztián (Fotó: UNICEF)

Sokszor a szülők, nagyszülők fel sem tudják mérni, a gyerekekre milyen veszélyek leselkednek, vagy ha látják is, nincsenek rá kész válaszaik, mivel hiányoznak a generációs tapasztalatok – mutatott rá előadásában Steigervald Krisztián, aki azt is hangsúlyozta: a családi minták akkor is működnek, ha az idősebb generáció tagjai is épp csak most keresik a helyüket a digitális térben, és ezért sokszor maguk is túladagolják a tartalomfogyasztást.

Steigervald figyelmeztetett a szülők felelősségére, és arra, hogy nem a fiatal generáció hibáztatása lesz a megoldás, hanem mindenkinek érdemes egy alapos önvizsgálattal kezdenie a digitális tér tudatos használatát és az olyan készségek fejlesztését, mint a várakozás és a hosszan tartó figyelem.

A szülői felelősségről beszélt Orvos-Tóth Noémi is, azt hangsúlyozva, hogy a fiatal generáció csak akkor érzi magát biztonságos közegben otthon, ha a körülötte lévő felnőttek érzelmileg elérhetőek: ennek pedig első lépése, hogy a saját érzéseiket is szavakba tudják önteni. A szülők, nagyszülők még úgy szocializálódtak a huszadik század viharaiban, hogy a túlélés záloga az érzelmek elfojtása, ami a mostani világ működésével ellentétben feszül. Ezt feloldani nem kis feladat, és a generációk közös törekvése szükséges hozzá.

Orvos-Tóth Noémi (Fotó: UNICEF)

Az a bizonyos jószándékkal kikövezett út

A UNICEF egyik fontos elve, hogy a gyerekek, amennyire csak leheséges, ne kiszolgáltatottjai legyenek mások akaratának, hanem maguk alakíthassák a sorsukat. Ennek szellemében a fiatalok mentális egészségével foglalkozó konferencián szót kaptak maguk az érintettek is: a UNICEF fiatal nagykövetei közül többen is részvevői voltak a pódiumbeszélgetéseknek. Nagyon sokatmondó volt, hogy amikor a nyitóelőadás keretében a moderátor megkérdezte egyiküket, Galambos Annát, hogy mit lát a legjelentősebb stresszfaktoroknak a korosztálya számára, Anna első helyen rögtön az iskolát említette.

Ha belegondolunk abba, hogy a gyerekeink több időt töltenek az évek során oktatási intézményekben, mint a saját családjuk körében, ez kifejezetten riasztó.

A UNICEF konferenciáján ezért az iskola szerepe a fiatalok mentális egészségének védelmében kiemelten került szóba. Sokszor egy gyerekközösség két párhuzamos térben él: az osztályeremben zajlik egy bizonyos típusú interakció, ami azán folytatódik az online térben, gyakran éjszakákon át, formálva, alakítva a személyesen kötött  kapcsolatokat. Ez utóbbiból sem a szülők, sem a pedagógusok nem sokat érzékelnek, csak akkor kerül előtérbe, amikor már baj van, és valaki kiszorul a közösségből, ami elmagányosodáshoz, súlyosabb esetekben akár önsértéshez is vezethet.

A túlzott elvárások veszélyeire figyelmeztetett Dr. Gyarmathy Éva, aki rámutatott, hogy a kiégés már nagyon rég nem egyedül az elfoglalt felnőttek problémája; a gyerekeket ugyanúgy fenyegeti. Ráadásul éppen azokat, akikkel látszólag minden rendben van, mert okosak, szorgalmasak és jól teljesítenek. Ők azok, akik az elvárások tengerében élik az életüket: a szülők és az iskola folyamatosan újabb igényekkel áll elő, mivel szeretné, hogy a tehetséges gyerekek a lehető legmesszebbre jussanak el, és sikeres felnőtté váljanak.

Ezek a kimondott-kimondatlan várakozások egy idő után már nem kihívásként, hanem teljesítménykényszerként jelennek meg: felvételi vizsgák, tanulmányi versenyek, sportversenyek,  különórák között evickél a legtöbb jó képességűnek ítélt kamasz. Közben a saját társas közegük is sok elvárást támaszt: nézzenek ki jól, legyen párkapcsolatuk, legyenek tisztában a legújabb trendekkel. A folyamatos nyomás motivációvesztéshez és tartós stresszhez vezet, és ez akár fizikai tünetekig is fokozódhat. Közben pedig elvész a lényeg: a felfedezés és tanulás öröme, és az elért sikerek feldolgozása.

A UNICEF Magyarország kezdeményezése rendkívül fontos: ideje kihangosíani, hogy a fiatalok még akkor sem biztos, hogy jól vannak, ha látszólag rendezett körülmények között élnek, és hozzáférnek a modern világ legtöbb előnyéhez. Az idősebb generációknak el kell fogadniuk, hogy most máshogy nehéz gyereknek lenni, mint amikor ők nőttek fel. Ez sem jobb, sem rosszabb, csak más, ezért új, másfajta stratégiákra lesz szükség.

Ha a gyerekek körül működő legfontosabb rendszerek, a család, az iskola és a társas közeg nyitnak egymás felé, akkor a világ biztonságosabb hellyé válik a fiatalok számára, és ezzel az egész társadalom csak nyerhet.